Már egy héttel el vagyok maradva a blog írásban így megpróbálok kicsit rákapcsolni és utolérni magam. A vázlatpontos, címszavas jegyzetem meg van, hogy mikről akarok írni, csak az a baj, hogy munka közben fejben mindig megírom, hogy mit akarok majd papírra vetni, de kétszer már nem olyan élvezetes, meg az időm és a net sem engedi nagyon a napi frissítést. A tervem, hogy most néhány napot összesűrítve mesélek el, és csak az izgalmas vagy valamiért érdekes eseményeket fogom kiemelni.

Andris mesélte, egyik nap, hogy néhány srác talált mérges kígyót a táborban ismét, de „semmi gáz tudjuk hol szokott lenni, valószínű ott lakik”. Szerintem meg ne őrüljetek meg, hanem azonnal menjetek be az irodába és jelentsétek mert ez nagyon nem vicces és egy vállrándítással nem lehet elintézni. Utána többször is faggattam Andris, hogy végül ezek az idióták szóltak-e a kígyóról vagy nem, de nem tudta ő sem. Az is tény azonban, hogy még senkit nem harapott meg tudtunkkal semmilyen kígyó nem, hogy mérges fajta, így megnyugodhattok, meg ha minden info igaz, akkor a tábor egy tőlünk távolabb eső részén fedezték fel a dögöt. Néhány nappal később pedig Andris produkált egy kilapított kígyót az úton, sajnos a találkozást a kígyó nem úszta meg. Kicsit sajnálom, de azért nem fogok sírni, hogy eggyel kevesebb van belőlük a táborban. Valószínűleg átmehetett rajta kocsival, de nem vette észre, mert nem mérges fajta volt, és itt azokat elengedik és türelmesen megvárják még átmennek az úton, vagy valami segédeszközzel átemelik őket a biztonságos részre.

Szintén ezekben a napokban felszolgáltak ebédre valami piteszerű ízét. Felül és alul tészta volt, középen meg sárgás-zöldes lében úszó, zöldség darabos és helyenként pulyakockát tartalmazó trütyi volt töltve. Az íze annyira nem volt rossz, de látványra bizarrnak tűnt és szedni sem volt egyszerű mert tört a tészta és folyt a lötty mindenfelé. Amikor repetát kért a személyzet, ami nekünk elég ritkán adatik meg (függetlenül attól, hogy jutott-e első kör étel mindenkinek vagy nem) nem tésztás hanem csak a középen lévő valamit küldték ki a konyháról tálban. Hát mit volt mit tenni, éhesek voltunk kenyérrel megettük azt is. A nem várt fordulat ott következett be, hogy vacsorára levest is ígértek. Fel is terítettük hozzá, de mikor szervírozni kezdtük hamar rádöbbentünk, hogy az ebédre kapott zöldséges trutyit (persze kenyér nélkül) kaptuk meg hígítva. Ez mindenkinek hamar leesett, így én voltam az egyetlen az összes személyzeti tag közül, aki szedett belőle, de két kanál után én is fintorogva félre toltam. Azért a konyha ekkora disznóságokat nem szokott elkövetni. A tonhal menü is felkerült a hétvégi étlapra, mint minden héten. Ilyenkor tonhal és tojás saláta van pitában, már mindenki kívülről fújja és utálja szinte mindenki. A kérdés, hogy már elsőre is utálta-e az illető vagy csak a hosszú hetek lefolyása alatt kapott tőle undort. A dolgot csak tetézi, hogy utálom a halat, így én nagyon díjazom, hogy ez minden héten felkerül az asztalra ráadásul, a tojás salátának csúfolt valamivel, amiről azt kell tudni, hogy nem fűszerezik csak összemorzsolják a főtt tojást hozzá. Legalább rendes tojásból van, nem abból a dobozos hígított valamiből, de a tojás „sárgája” majdnem olyan fehér mint a fehérje. Az íze, meg háááát, ha csukott szemmel kéne enni, biztos nem jutna eszembe a tojás, talán ha két lehetőség közül kéne választanom, úgy lehet eltalálnám. Ha már úgyis a kajáknál vagyunk elmesélem az egyik napi ebédet. Kivételesen nem én találtam fel a személyzetnek a kaját, mert máshol voltam, de mikor leültem enni a fiúk kétségbeesve kérdezgettek, hogy jön-e még valami. Nem értettem az aggodalom okát, és mondtam, hogy várjanak mert lehet nem tudják a lányok egyszerre kihozni az ételek, vagy már megint késik a konyha. Körbenéztem az asztalon és egyből megértettem mire fel a pánik. Az „ebédnek” nevezett fogás, héjában főtt félbevágott krumpli volt, ízlés szerint margarinnal vagy nélküle. Ez valami vicc? Én is nyújtogatni kezdtem a nyakam mint sokan mások várva, hogy további ételnek nevezhető valamik érkeznek a konyha felől. Az egész étkezés ennek jegyében telt, hogy mindenki sündörgött a konyhaajtó körül és leselkedett, meg fintorogva majszolgatta a krumpliját. Hát hiába a sok panasz meg, turkálás a tányérokon bizony a konyha komolyan gondolta, hogy ezt fel meri szolgálni ezt, magában. Már kezdtük számolgatni, hogy esetleg megkésett húsvéti böjtről lehet-e szó, vagy kóros hasmenéses járványt igyekszik a konyha megfékezni, de nem semmi. Így korgó hassal, bosszankodva és sok miértes kérdéssel hagytuk el az étkezőt. Na de a gyerekek sem jártak jobban nekik is ez volt a kaja, csak ők kaptak hozzá reszelt sajtot is. Arra is régóta készülök, hogy egyszer fogok írni a minden ebédhez és vacsorához kitett salátáról, ami persze csak a személyzeté, mert a gyerekek saláta bárból ehetnek. Számunkra mindennap a szokásos saláta van kitéve, csak néha olyan dolgok is belekerülnek, amiket a konyhán aznap már előkészítettek valamihez, csak nem használták fel, illetve, ami sürgősen felhasználandó. Az átlagos saláta számomra ismeretlen három különböző alakú és a zöld árnyalataira emlékezhető salátaszerű valamiből van és ehhez szoktak valamit mindig hozzátenni: káposztát, répát, paradicsomot, paprikát, kenyérkockát, uborkát, spenótot, zöldbab hüvelyét, főtt borsót vagy kukoricát. De amit mi magyarok nem értünk, hogy a következők miért kerülnek bele a fenti egyvelegbe: barack, málna, szőlő, kiwi, dinnye, alma. Számunkra roppant zavaró, hogy a rendes salátát itt nem különböztetik meg a gyümölcs salátától és összeöntik őket, majd ízlés szerint mindenki olyan saláta öntettel borítja nyakon amilyennel csak akarja. Gondoljatok bele, spenót málnával és ezersziget öntettel. Ki enné ezt meg közületek? Vagy barack, uborkával és másik fajta öntettel? Nem hinném, hogy most rohantok a hűtőhöz kipróbálni ezeket a mixeket.

Észrevettem, hogy rengeteg gyerek jár, One Direction (ejtsd: ván direksön) feliratú pólóba, hátizsákkal és egyéb felszerelésekben. Meg is kérdeztem Andrist, hogy mi ez, mondta, hogy a gyerekek szobái is tele vannak ilyen poszterekkel, és hogy ez egy fiú együttes. Hogy a szintjüket be tudjátok mérni, olyanok mint a Hannah M. és a Justin B. csak ők öten vannak fiúk, négy sötét egyforma hajú kölyök meg egy szőke van a bandában. Itt most ez a divat, minden kicsi meg van értük veszve. Ennek ellenére nem visz rá bennünket a lélek, hogy akár egyetlen másodpercre is de belehallgassunk valamelyik számukba, nektek sem ajánlanám.