Tudom olyan mintha már évek óta nem jelentkeztem volna. Az ok, nagyon egyszerű, mert beteg lettem. Már vasárnap nap közben is furcsán éreztem magam, de mivel ez az érzés amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott, így nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Vasárnap este bált rendeztek a tábor 110. születésnapja alkalmából, a személyzetnek. A meghívóban mert, hogy azt is kaptunk az állt, hogy elegáns megjelentést kérnek. Nem tudom, hogy a gyerek felügyelőknek ki szólt erről a rendezvényről még indulás előtt, vagy alapból mindig hord magánál az illető smokingot, de volt egy srác, aki azt viselt. Gondolhatjátok ezek után micsoda ruha keveredések voltak itt, mert a szmokingtól a hagyományos farmernadrág és top kombináció is volt. Szegény Andris is utálja az inget, így ő is csak pólóban jelent meg. Néhányan szóvá is tették neki, mert én meg ruhában voltam, és mondta az egyik vízi mentő, hogy „ezt te meg, hogy gondoltad?” és közben rám és Andrisra mutogatott. Engem se kell ám félteni ilyenkor, mondtam neki, hogy lehet, hogy rajta nincs ing, de próbáld meg elképzelni, hogy így is vele fogok haza menni. J Aztán jót nevettünk az egészen, mert igazából a kutyát sem érdekelte a ruha. Nagyon sok féle kaja volt, és gusztusos volt mindahány de sajnos az ízzel továbbra sem tudnak mit kezdeni. Voltak nem annyira rosszak, de már nagyon vágyom valami jó ízű falatra otthonról. Felállítottak az esemény kedvéért egy nagy fehér sátrat is, amiben táncparkett is volt. Hát ott egy gombostűt sem lehetett leejteni. Andrissal megegyeztünk se perc alatt abban, hogy ez a zene maximum hallgatni elmegy, de rá táncolni lehetetlen. Elnézegettük a tánccal próbálkozókat, hát nekik sem sikerült igazán, valami gép zene félét kell elképzelni. Mivel a táncot kihúztuk a listáról, ezért fényképezésbe fogtunk az ismerősökkel, mert most mindenki jól nézett ki, nem lehet kifogás, hogy „nem jó a hajam” meg, hogy „ilyen ruhában?!”. Miután végeztünk a nekünk kedves vagy valamiért fontos emberek fényképezésével, elsétáltunk a DJ mögötti már a sátoron kívüli részre. Néztük a csillagokat, mikor Andrisnak eszébe jutott, hogy bizony a táncolni itt is lehet és még, hely is van. Mondtam is neki, hogy ismeri a tánc tudásomat, engem a „zene nem zavar”. J Ezért magunkat egy cseppet sem zavartatva, a csillagos ég alatt, lassúztunk egy ideig. Nagyon élveztem. De ez sem tartott örökké, mert azzal nem számoltunk, hogy a sátor fehér vászna kissé áttetsző és a bennünket bámuló emberek csoportja bizony elrontotta a hangulatot. Alig, hogy befejeztük és visszaindultunk inni valamit, a DJ eszébe jutott játszani egy táncolható számot, ami lassú is volt, így a táncparketten is lassúztunk egyet, majd haza indultunk. A buli éjjel 2-ig tartott, ami mi a saját házunkból is jól hallottunk, de nekünk ennyi elég volt. Másnap hétfőre ébredtünk, a szabadnapunkra mikor is meg szerettük volna nézni Cold Springs-et, ha én nem ébredek lázzal.

 És itt kezdődtek a bajok. A kirándulást lefújtuk, ágyban maradunk, elő az Algopiring, így telt el az egész nap, a nap közepén már torok- és fejfájás  is követte a lázat. Reménykedtem benne, hogy egy kiadós izzasztó kúrával helyre pofozhatom magam, egy nap alatt főleg, ha Coldrexet vagy milyen port is iszok mellé. Nem sikerült. Másnap még reggeli előtt segítettem a konyhán, de mondtam a Tüsinek, hogy lázam van, így reggeli időben bemegyek az egészségügyi központba a táborba. Ott megismerkedtem a Steve-vel (ejsd: Sztív), aki a későbbiekben a fő ápoló nővérem lett, mert, hogy tetszik tudni a táborban nővérek vannak és nem orvosok. Egyetlen orvos van valahol, de az sem biztos, hogy a tábor területén belül, akihez a tábor tartozik. Adtak nekem két fajta gyógyszert az egyiket négy óránként kellett szedtem láz ellen, két tablettát/ alkalom. A narancssárga ízét meg 3darab/ alkalom és azt napi egyszer ők adták. Ennek köszönhetően 11 darab lázcsillapítót sikerült belém tömniük egyetlen nap alatt, úgy, hogy napi 3szor kellett visszamennem kontrollra. Azért kellett visszajárnom, mert mondtam, hogy én itt a nővér házban nem akarok maradni. (Hülye lettem volna, beteg gyerekek közé feküdni, otthon is tudok tablettát szedni, nem kell benne segíteni.) Ennyi tabletta ellenére is a lázam 38 és 38.6 között ingázott folyamatosan. Szerdán annyira magas volt reggel a lázam, hogy bent fogtak a nővér házban, mert azt mondták, ha még feljebb megy, akár veszélyes is lehet, így kaptam egy ágyat két másik táborozó lánykával. Ja azt nem említettem eddig, hogy itt nem értik a Celsiust és meg nem értem a Fahrenheitet ezért elég nehézkesen beszélgettünk a lázamról. Olyan „felemelő” volt ott feküdni a nővér házban,mert  az egyik gyerek folyamatosan bőgött és kb. 3 percenként más és más emberek jöttek hozzá. Eszméletlen volt a forgalom, de legalább a másik kiscsajt haza küldték. Továbbra is ugyan azokkal a bogyókkal tömtek, amik már tegnap sem használtak, nem tudom mit hittek, mondjuk még mindig jobb mintha imádkozni kezdtek volna az ágyam szélén. De kb. ugyan úgy a csodát várták. Én nem értem az amerikai nővéreket, eszükbe se jutott, hideg borogatást rakni a fejemre, vagy a csuklómra semmi, jóllakattak pirulákkal aztán lesték, hogy mi lesz. Azt azért meg kell említenem, hogy megmérték a vérnyomásom, meghallgatták a tüdőm (ruhán keresztül), és a vér oxigén szintemet is ellenőrizték, de hogy mi a fenének azt nem tudom, de jó lett a teszt. Felhívnám a figyelmet, hogy már második napja kezelnek és még mindig nem kaptam a torkomra semmit, pedig azt fájlaltam és köhögtem folyamatosan, nem valami rózsás hangon, azt hiszem ezt a fajta köhögést nevezik hurutosnak otthon. Számomra a láz nem betegség, hanem tünet így nem azt kéne kezelni, hanem a valódi okot, de nehogy már én legyek okosabb egy nővérnél, aki ezt tanulta. Mondták, hogy ne aggódjak, nem maradok a nővér házban csak másfél-2 órát mert megyek a kórházba, mert ott tudnak adni más fajta gyógyszert is. Kórházba?? Én nem haldoklom ember, és meg van még a két lábam is, miért nem orvoshoz megyünk?! Hát ez volt reggel 8-9 felé, délután fél 3kor el is indultunk a kórházba, mert sajnos hála a rohadt gumikacsáknak nem volt egyszerű olyan kórházat találni a tábornak, ahol elfogadják a biztosításunkat és ha nem olyan helyre visznek a gatyámat is elveszítem olyan drága lenne, akár több ezer dollár is. Andrist a főnöke elengedte velem, így nem kellett négyig dolgozni aznap, nagyon rendes gesztus volt ez tőle és az „idegen nemzetiségűek segítőjét” az irodából is velünk küldték, hogy könnyebben boldoguljunk. Miután az összes papíromat összeszedték elindultunk egy fél-1 órás kocsikázásra és megérkeztünk egy ötcsillagos hotelbe, akarom mondani a kórházba. Olyan gyönyörű épületet nem lát minden nap az ember, tiszta márvány volt a pult, tükörsima fényes, de mégsem csúszós padló, ami ragyogott a tisztaságtól. Az információs pultban öltönyös, nyakkendős személyzet fogadott bennünket és útba igazítottak. A következő állomásunk egy másik pulthoz vezetett, ahol felvették az adataimat és kaptam karszalagot, és vagy 20 ugyan azon információt tartalmazó matricát, mint, amit a karszalagomra tettek. Azért mert így gyorsabb az ügyintézés, hogy minden lapomra ezt ráragasztják és nem kell kézzel órákig írogatniuk.  A váróban, ízléses és kényelmes kanapék vártak minket és lapos képernyős TV, friss magazinokkal. Az ajtók gombnyomással nyíltak és záródtak, arra vigyáztunk, hogy becsukjuk a szánkat és úgy nézegessünk körbe. Andris nem engedett fényképezőgépet vinni, azt mondta erre nem kell emlékezni, hogy beteg voltál, és nem vagyunk annyira turisták, hogy egy kórházat fotózzunk. De ti a neten megleshetitek a Hudson Hospitalban voltunk, talán valami V betűs szó is volt a név közepén nem emlékszem pontosan. Először adtak nekem egy picike saját fülkét, ággyal, TV-vel, amíg kivizsgálnak. Aztán jött egy nővérke, megmérte a vérnyomásom, vér oxigén szintem és a lázam, magas volt azt mondták. Később a bennünket kísérő lány átváltotta nekem, 38,1 volt. A második nővér felvette a  kartonom, a harmadik nem emlékszem mit akart és még a raktáros bácsi is megkérdezte, hogy akarok-e takarót. Az orvost csak ezután láttam, megvizsgált, vett a torkomból egy 20cm-es „fültisztító pálcikával” mintát, hát ez a rész fos volt nagyon. Azt mondta órák múlva, hogy negatív lett a teszt, nincs baktérium a torkomban, így azért vagyok beteg mert beteg vagyok és nem baci okozza. Mire elkészült az elbocsátó levelem, újra megmérték a hőmérsékletem, és már nem volt lázam, éreztem én, hogy jobban vagyok, annak ellenére, hogy nem kaptam semmit. Mikor visszaértünk a táborba nagy volt az öröm, hogy nincs lázam, így engedték, hogy a saját házunkban lábadozzam és csak reggel menjek vissza kontrollra. Korai volt azonban a boldogság, mert este visszatért a lázam. Andris szerint azért lehettem a kórházban jobban mert ott volt légkondi és ő majdnem oda fagyott, így valószínű az hűthetett le ennyire, nem tudom. Másnap végre további kérésem után kaptam köptetőnek tűnő valamit!

Jee, végre valakinek feltűnt, hogy azt kéne kezelni, gratulálok. De eddigre, már olyan köhögési rohamaim voltak, hogy nem mertem enni, nehogy kirázzam a hasamból a köhögés miatt. A baj azonban továbbra sem került el, mert a nővér házban ücsörgő információs kisasszony, megmérte a hőmérsékletem csütörtök reggel és szerinte nincs lázam lett a végszó. Micsoda hülye liba, előtte mértem meg itthon 10 perccel és 38 volt. Mondták, hogy legközelebb péntek reggel menjek vissza addig, adnak a biztonság kedvéért lázcsillapítót, de ha nincs lázam ne szedjem. Engem nem kell hülyének nézni, eddig is jobban teljesítettem mint ti összesen. Estére 39 fok fölé nőtt a lázam és hiába szedtem megint csak a lázcsillapítót, amit ők adtak semmit nem javultam. Mire letelt annak az ideje és be mertem venni az Algopirinemet addigra már 39,6 volt a lázam. Gondolkodtam, hogy visszamenjek-e a nővér házba, de sem erőm nem volt, sem kedvem, de leginkább kezdtem félni, hogy ezek engem C-vitaminnal tömnek és nem igazi gyógyszerrel. Elvégre 11 tabletta egy nap alatt otthon bármiből túladagolásnak minősülne, de itt még csak leheletnyi hatása sem volt. Ha visszamentem volna megtudták volna, hogy tényleg van még lázam, ott fognak és nem tudom magam kezelni és csak rosszabb lesz. Nem mentem vissza, hanem jég hideg vízbe áztatott törölközőbe csavartam magam, hogy levigyem a lázam. Ez valamennyire segített, és további borogatással kiegészítve, 38 alá tudtam vinni a lázam.  Ennyit az orvostudományról és a régi korok boszorkányos gyógymódjairól, nem kell mindig a pirulát tömni. Mint a sofőrtől és nem mástól megtudtam, hogy minden alkalmazottnak csak 3 nap betegszabadság jár, utána elkezdenek levonni a fizetéséből. De ha már ennyire aranyosak, legalább lenne bennük annyi gerinc, hogy ezt közlik az emberekkel is. Péntek reggelén 38 fokos lázat mértem, de 10 perccel később a nővér házban láztalannak minősítettek. Most vagy náluk más a határ, vagy ezt akarták mondani és kész, vagy ennyire ostobák,  vagy végső esetben mondhatjuk, hogy mind a három fajta lázmérőjük szar. Az digitális hőmérőjük olyan mint a miénk otthon, fehér, keskeny véggel. Van még nekik eldobhatós papír fajta is, amit a szádba tesznek rajt vannak a hőmérsékletek, és ott színeződik el, ahol a pontos testhőmérséklet van. Ez túl még egy halántékhoz érinthető csoda készülékük is van. Ezeket sose használják együtt, hanem ezek valamelyikét választják, szerintem tetszés szerint. Szóval pénteken „munkaképesnek” lettem nyilvánítva, mert szerintük nem volt lázam. A torkomból csináltak megint egy baktérium tenyésztést, és negatív lett, innentől ők mossák kezeiket. A köhögésre kaptam összesen ennyi nap alatt 2 kis adag köptetőt és voltak szívesek adni cukorkákat is, mint nálunk a kéményseprős fajta. Pénteken határozottan kértem valamit a köhögésemre és mondtam, hogy a cukorka nem használt, így kaptam valami tablettát, még nem hatott, talán ha néhány hónapig szedem lesz valami eredménye. J Egy halk mondattal búcsúzott tőlem a rangidős nővér, hogy azért küld vissza dolgozni, mert különben orvoshoz kéne küldenie és azt nem fedezi a biztosításom. További kérdésekre nem válaszolt mint aki nem is mondott semmit, így válasz nélkül maradtam pl., hogy miért nem mehetek akkor kórházba megint. Még annyit tett hozzá, hogy ha a gyerekek elmennek és felkeresem időben, nekem adja titokban a köptetős üvegcsét. Ez rendes tőle, de hol van még hétfő….Ez úton is szeretném megragadni az alkalmat, Ha a nővér elejtett mondata igaz (mert ha igen, többet is elkérhet a doki mint az egész nyári keresetem), hogy kedves gumikacsák azt kívánom nektek, hogy legyetek legalább olyan rosszul mint én voltam a héten és pont annyi segítséget kapjatok mint én, csak azért mert egy rakás retardált majom közvetítésével jöttem ki! Remélem, hogy soha az életben nem találkozom még egyszer ezekkel, mert el fogom nekik „mesélni” a véleményemet arról, hogy micsoda rablóbanda az egész csürhéjük. Mert nekik annyira jó biztosításuk van, és évek óta mindenkinek bevált, meg ez valami fantasztikus szerintem meg ha tükörbe néztek legközelebb ne felejtsetek el egy tisztességeset köpni. És külön hálás vagyok, hogy egy kosza körüzenetből tudtam meg, hogy nekem kell a biztosítóval felvennem a kapcsolatot, egy nyomtatvány segítségével, ha nem akarom, hogy automatikusan nekem küldje a kórház a számlát. Megjegyezném továbbá, hogy az „idegen nemzetiségűek segítője” szerint, nem is biztos, hogy mindent fog fedezni a kórházi költségek közül, de azért reméljük a legjobbakat. Szóval hiába a tényleges lázam, amit letagadnak, hiába a köhögés, a nehéz légzés valamint a hangom majdnem teljes hiánya,  mennem kellett pénteken dolgozni, és ne felejtsük el, hogy Sabbat van, tehát sokkal keményebb a ma esti vacsi. Holnap pedig kezdetét veszi a „super nagytakarítás” (ami tavaly bizonyára elmaradt, mert még emlékszem mi volt itt mikor megjöttünk) és elképzelhető, hogy reggel fél 7től a szokásos szüneteket leszámítva éjjel 2ig fogunk gályázni.  Kedves Katám, és te még azt hitted, hogy ebben az országban akarunk maradni, és nem megyünk haza? Nem tud olyan szépséget rejteni a kirándulásunk, hogy ne sorolnám ezt a helyet a legkevésbé kívánatos helyszínek listájára. Annyit tud lendíteni a helyzeten a kirándulásunk, hogy csak a repülőn fogom elbőgni magam boldogságomban, nem pedig a biztonsági őr nyakában a reptéren, hogy végre magam mögött hagyhatom ezt az egészet.

aláírás: egy beteg, csalódott és magát átvernek érző balek