Elfogyunk vagy kitartunk, ez lenne a valódi jenga (ejtsd: dzsenga) torony? Ha egy „tégla” kiesik, a torony bírja-e tovább vagy sem? Hol van az a pont, amikor a torony már feladja a küzdelmet és megadja magát a gravitációnak? Próbáljuk ki: húzzunk ki egyet, meg még egyet, ááá még mindig áll, milyen szívós kis torony ez, folytassuk, tűntessünk el még több „téglát” és meglátjuk mi fog történni. Na már remeg a szerkezet, de nem adja fel ilyen könnyen. Pedig, minden darab eltávolításával egyre jobban inog az építmény, hiszen a terhelés az egyes alkotóelemeken egyre nő, és egyre több irányból érkező hatásokkal kell megküzdeniük. Vajon mi tartja még? A válasz egyszerű, mindegyik  téglát más motiválja, ha csak egy mozgatórugó lenne már rég bedőlt volna a torony, és nem állná ki az összes vihart, ami éri. Egyik nem lát menekülési utat, másik magának akar bizonyítani, a harmadiknak szüksége van a „nyertesnek járó pénzjutalomra”.

Hát akar kezdődjön a játék. Világítsunk rá mi is folyik a konyhában, és miért azt a lovat ütik folyton, amelyik tud húzni. Tudom számtalanszor panaszkodtam valamire a blogban, hogy ez túl nehéz, elmaradnak a szünetek, nem csak azt csináljuk, ami a dolgunk és stb. Két napon belül kaptam elég sok megdöbbentő hírt. Az általam régen látott „Ifajomi” (ne kérjétek, hogy leírjam helyesen, így ejtették) nem a tinédzser oldalon dolgozik, hanem felmondott mert nem tetszett neki itt a hely, legalábbis mind a két sütős lány ezt mondta, és az ő vezetőjük lett volna. Azonban a Tüsi úgy tudja, hogy beteg volt ezért ment el. Ha nem haragszotok én inkább a közeli munkatársainak hiszek, mert elég kicsi (azonban nem kizárt) annak az esélye, hogy a munkamegkezdés utáni héten olyan beteg lett, hogy nem tudják napok alatt meggyógyítani, hogy visszajöhessen dolgozni. Egy jenga elem eltűnt. Emily, akiről pár blog bejegyzéssel ezelőtt meséltem, végleg a raktárban maradt és nem jött vissza többet felszolgálni, így már teljesen más a munkaideje és a munkája is. Sokak szerint ő kérte, mások szerint szükség volt egy új raktárosra is, mert egy kevés. Szerintem meg mindkettő igaz, de azt nem hiszem, hogy az ő kérése nélkül lett volna belőle raktáros, hiszen egy 15-16 éves, nálam egy fejjel alacsonyabb, törékeny lányt nem szoktak csak úgy betenni a raktárba dobozokat pakolni. Most sem pakol dobozokat, mert neki az túl nehéz, így inkább csak átnézi a rendelési listát, meg a könnyű zacskós dolgokat teszi- veszi de 70%ban csak üldögél valahol. A második elem is kiesett. Vigyázz Jenga torony tornádó közeledik! Egyik nap hallom, hogy keservesen sír, a főnökasszonyom. Akkor a gyerekek vártak rám az étkezőben nem értem rá foglalkozni vele, így is ott álltak körülötte elegen. Este azonban elmesélték mi is történt pontosan aznap. A koser felelős beszólt a főnökasszonynak, hogy látta, hogy tett húst a reggelibe és így nem engedi feltálalni. Őszintén szólva már nem emlékszem, hogy mi volt aznap reggelire, de akkor sincs soha nincs hús. Hiába kérdezte a főnökasszony, mit milyen húst látott konkrétan, mert ő aztán nem tett bele semmit, de nem jött válasz. Addig piszkálta ezzel a főnökasszonyt, míg fogta és mérgében az összes kaját kiöntötte a kukába. (Több körben főznek azért egy eltűnése érezhető, de nem világrengető.) Erre meglökte elég erősen a koser felelős  a csajszit, ő meg nekiállt sírni, vagy a fizikai érintéstől vagy a lelki nyomástól, mert az is van a konyhán bőven nem tudni. Azért megjegyzem, hogy a főnöknő elég masszív egy darab, nehezen hiszem, hogy sírni kezd ennyi ember előtt, ő inkább az a mindenkin átgázoló, és sértegető fajta. Lehet színjáték is volt a könnyek mögött? A mexikói sráccal ellentétben, aki foggal-körömmel védte a honfitársát, szerintem a lány is bűnös valamilyen mértékig. Hogy képzeli, hogy a kukába önti az ételt? Undorító, lehet én is elkaptam volna a kezét, hogy térjen észhez. Persze, ez nem hatalmaz fel egy férfit és igazából senkit sem, hogy fizikailag bántson valakit, de elég bicska nyitogató lépés volt a csaj részéről, ne csodálkozzon, hogy elszált a Máskiá türelme. Egyik provokálás a másikat követte, szerintem mindkettőt meg kellett volna büntetni. Ráadásul a főnökasszony tettét tovább súlyosbítja, hogy állandó ételhiánnyal küszködünk, egy csomószor nincs elég étel, neki meg van pofája kidobni.  Amikor a chef megtudta, hogy mit csinált a koser felelős, állítólag dobálózni kezdett az étellel dühében, úgy tűnik neki is elmentek otthonról. Elhiszem, hogy felháborító az esett, de most komolyan, nem fogják fel, hogy ez étel? Ez után a koser felelős átment a másik konyhára és halkan megjegyzem (jogosan), de állítólag minősíthetetlen stílusban kiosztotta az ottani lányokat, hogy nem dolgoznak rendesen és hogy lopják a napot. Erre a főszakács pasi utána ment a fortyogó koser felelősnek és majdnem összeverekedtek, mert a szakács nyomatékot akart adni, annak a véleményének, hogy az ő konyhájában, senki nem beszélhet így főleg az ő beosztottjaival szemben. Aztán az egyik mexikói srác közéjük állt, és elsimította, úgy a dolgot, hogy mondta a koser felelősnek, hogy most menjen innen mielőtt ő is csatlakozik a szakács oldalán a bunyóhoz. Hogy melyik esemény vagy esetleg mind a kettő, de arra sarkalták a vezetőséget, hogy azonnali hatállyal kirúgják a koser felelőst. Az ünneplésnek nincs itt az ideje, kaptunk egy rosszabb helyette, de erről majd később. A harmadik jenga darab is elhagyta a várat.

A másik konyhán a főszakács felesége, 8-9 hónapos terhes volt, így nagyon várták a babát. Ez a pasi is felmondott, ő konkrétan a munkakörülmények miatt, amit nem mulasztott el közölni, de a főnökök azzal vigasztalják magukat, hogy a leendő baba miatt ment el. Ez jó kifogás lenne, de amikor felvették egész nyárra dolgozni, akkor is látta már a vak is, hogy a felesége terhes (tudni illik a feleség is a táborba költözött a férjével). A feleségének akkora hasa volt, hogy csak terpeszben tudod járni és most nem túlzok, iszonyatosan nagy volt a hasa, pedig láttam már egy-két terhes nőt, de neki óriási volt. Elvileg minden órás volt már jó ideje. Mindezek ellenére felvették és ő elfogadta az állást szóval ez gyenge kifogás lenne, hogy egy korábban is meglévő ok miatt felmond, mikor a szerződése szeptemberig szólt. Persze érthető, hogy a feleségével meg a picivel akar lenni, akár szülés közben akár utána, csak nem fogadom el, hogy emiatt mondott fel, mert nyilván ez a probléma korábban is eszükbe jutott már, akárcsak a vezetőségnek. A negyedik elem eltávozása, sem volt elég a torony bedőléséhez, de ezt a földrengést már megérezték a különböző emeleteken is a toronyban.  Itt már szükség volt a hiánypótlásra, új főszakácsot kapott néhány napon belül a másik konyha. Csalás miatt a játékot elvesztettük, de a torony azért áll továbbra is. Két fiút hanyag munkavégzés miatt szintén ezen napok valamelyikén elbocsátottak a tinédzser oldalról, tehát a tisztogatás megkezdődött, de nem a konyhában dolgoztak. kíváncsi vagyok az én aranyérmes, hónap munkása kollegáim mikor kerülnek sorra. (Eddig ez nem történt meg.) Az egyik amerikai lány mondta a minap, hogy neki most el kell menni a munka közepén. Megkérdeztem, hogy hová készül és azt mondta, hogy minden héten pszichológus jár hozzá a táborba, és ma és ebben az órában kezdődik a találkozója vele. Én hatalmas boci szemekkel rá néztem, hogy mi van. Tovább nem akartam faggatni az okokról, ő meg nem mondott többet így talán örök rejtély marad, hogy mi miatt van szükséges ilyen segítségre. Minden esetre elég nyugtalanító, hogy van olyan kollegám, akinek szinte mindegy milyen okból olyan lelki törése volt, vagy olyan agyi problémája van, hogy nélkülözhetetlen egy külső szakemberi támogatás számára. Kedvelem a lányt, nem arról van, és ettől még ez nem fog megváltozni, csak azért az ember mégis elgondolkodik, hogy milyen olyan problémát tudna kitalálni, ami elég súlyos egy ilyen segítséghez, de nem „veszélyes” vagy nem hat(hat) ki a környezetére. Nicsak, még egy „tégla” instabil a toronyban.

 És ha már így belemerültünk a körülöttünk élők életébe mesélnék néhány megdöbbentő emberi sorsról innen a másik kontinensről, mert mi magyarok hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy nem csak nekünk van okunk keseregni az életben. Lássuk hátm milyen fából faragták az egyes jenga elemeket és hogyan. Andris egyik ismerősét innen a táborból megkereste egy nálunk idősebb itt dolgozó egy szívességgel. Arról lett volna szó, hogy megpályázott egy állást (nem egészen tudjuk, hogy most a tábori állásáról vagy egy másikról van-e szó). Eddig rendben is lenne a dolog, csak elég komoly orvosi vizsgálatokon és teszteken kell annak megfelelni, aki elnyerheti végül a pozíciót. És a szívesség ott indulna, hogy kértek vizeletmintát, többek között, hogy drogra utaló jeleket keressenek és valószínűleg az illető megbukna a teszten így az volt a kérése, hogy helyette adjon mintát a meg nem nevezett illető. Nem tudom más ember erről mit gondol, de én a „tejóég” reakciót tartottam helyesnek, mivel tudunk róla, hogy családapáról van szó. Milyen jó világban élünk, hogy az ilyen emberek fognak a gyerekeknek helyes viselkedést tanítani és bort iszik és vizet prédikál mondásról megfeledkezve tilalmakat szabni a saját gyerekének. És ha már a drogoknál tartunk az is tudomásunkra jutott, hogy nem egy ember füves cigit szív a táborban és ha mi is megtudtuk akkor nem titkolják valami jól, mert nyilván nem érdeklődünk az ilyesfajta dolgok iránt. Már jó pár hete volt, hogy a Bácsi itt dolgozó fia figyelmeztetett bennünket, hogy jól jegyezzük meg, hogy a táborban nincs olyan, hogy magánügy vagy titok, itt mindenki mindenkiről mindent megtud. Ezt igazolja, hogy a két srác kirúgásáról az Andris egy órán belül hírt kapott úgy, hogy nem is a tinédzser oldalon dolgozik. De ha erre a történetre azt mondjátok, hogy nem értitek, hogy kerülhetett a közelünkbe ilyen ember a következő igaz történeten is csodálkozni fogtok. Van itt a táborban egy srác, akinek az életritmusa a „gyök kettővel” vetekszik, van, hogy 10 métert is megtesz a maga kis tempójában reggel a kávé felé, mire leesik neki, hogy még az ajtóban köszöntünk neki. A szeme neki is teljesen homályos szinte minden nap, nem csodálkoznék ha ő sem lenne tiszta és valamit szedne, szívna stb. De nem is ez az érdekes, hanem, hogy a srác olyan elképesztő hajakkal tud megjelenni, az amikor csak a feje tetején hagyott fél hosszú hajat és körbe nullás géppel végig nyírta még a legjobb formáció volt. Aztán másnap azt a kevés haját kocka alakú kis mintában befonta, majd harmadnap kibontotta a fürtöket és csak lófarokba fogta szintén kocka mintában. Az öltözete, amennyiben a haja nem olyan látványos baseball sapka alá van rejtve, alsógatya alatti buggyos nadrággal kiegészítve. Ezt csak azért meséltem el, hogy el tudjátok képzelni magatok elé. Állítólag a srác 21 éves, én sokkal fiatalabbnak néztem, de mint tudjuk rendkívül pocsék a kormeghatározó képességem, ez valahogy nem fejlődött ki bennem. Nem sokszor látni mosolyogni, de azt hittem nála ennek nincs jelentősége, hiszen más érzelmeket sem látni az arcán, legtöbbször csak jön-megy, rövid késés után visszaköszön, számomra ennyiből állt a fiú, egészen néhány nappal ezelőttiig. Én még nem beszéltem vele soha, nem szeretem ha valakinek megalszik a tej a szájában, mire befejez egy mondatot és ő is ilyen. A Gergő egyik nap mesélte mikor ebédeltünk, hogy nagyon sírt a srác aznap. Számomra már ez az információ is nagyon megdöbbentő volt, valahogy nem néztem ki belőle. De, amit ezután hallottam, az volt igazán sokkoló. A fiúnak van egy két-három éves gyerek, aki Manhattanben lakik. Az igazán szívet facsaró hír azonban hátra volt, a kisgyereke rákos. Nem elég szerencsétlen fiúnak, hogy egy nem várt gyerek (mert nem hinném, hogy valaki tízen évesen tudatosan gyereket akar, bocsánat a maroknyi kivételtől) miatt az egész élete megváltozott, de akkor még beteg is. Hogy lehet valakivel ennyire kegyetlen az élet?! Amikor  ezt hallgattam, magamba szálltam, nem is kicsit, és szégyelltem magam, hogy én pitiáner gondjaim miatt kesergek. Mire ebből a fiúból 25 éves felnőtt lesz, már egy gyermekét gyászoló apa fog válni, mikor még azon kéne gondolkodnia, hogy mit akar kezdeni az életével. De hogy álljon neki, ha valaki ekkora terhet hord, annak úgy meggörnyed a háta, hogy kilométerekről megérzik az emberek. Nem fogják tudni a többiek, hogy mi történt vele, de érezni fogják rajta, hogy ez az ember „elhasználódott”, megváltozik a gondolkodása és ezáltal a tettei is, és mindenki kerülni fogja mint a pestisest. Ha be valljuk ha nem, ez mindig így van, ő már örökké sugározni fog magából valamit, amit ő nem is észlel, de sajnos rajta kívül mindenki más igen. Az ő fájdalmának mértéke számunkra ismeretlen marad, de már azért, hogy reggelente felkel, és igaz kissé nehézkesen de beindul minden nap, tiszteletet érdemel. Be sem lehet gondolni, mit érezhet, minden egyes nap mikor látja, hogy a táborban két kisgyerek is van, az egyik egy mászós korú a másik 4 év körüli, ráadásul ők is mindig körülöttünk vannak és velünk eszik a rájuk vigyázó csapat is.

De próbáljunk meg más vizekre evezni és egy másik igaz történet felé fordulni, ami szintén itt esett meg a táborban. A részletek számunkra sajnos ismeretlenek mert utólag tudtuk csak meg, mert nem lehettünk ott, de a függetlenség napján megkérte a Bajszos a barátnője kezét. A színház színpadjára felment mikor szinte mindenki ott volt és feltette a nagy kérdést. A válasz miatt nem kell izgulni, mert olyan széles vigyorral járkál azóta is, hogy könnyen kitalálható mi volt a barátnő reakciója. A táboros lányok azóta is erről sóhajtoznak, hogy mire aranyos volt és milyen szép volt. Azért érdemes kicsit eljátszani a gondolattal, hogy miért a Függetlenség napján akarja végleg elkötelezni magát. Vajon ő belegondolt a nyilvánvaló ellentmondásba? Lehet ez egy jel arra, hogy nem fog a nyakán ülni és hagyja lélegezni is néha, vagy más oka lehetett? Nem tudom. Végül is akkor sem állunk meg egy pillanatra, ha valakit karácsonykor, húsvétkor, szilveszterkor és egyéb hasonló eseményeken jegyeznek el. Miért lenne ez furcsább mint azok? Semmivel. Ha valakinek a fent említett példák tetszenek valószínű nem érti miért furcsállom a Bajszos időpont választását. Andris az idegenekből álló tömeget furcsállta inkább. Mert a táborozók többségét soha többet nem látják, és abban sem vagyok biztos, hogy az itt dolgozók felének tudják-e a nevét. Akkor meg miért kell őket belevonni egy életre szóló élménybe? Miért kell velük megosztani? Nem hinném, hogy ilyenkor valaki arra gondol, hogy milyen jó érzés lehet a többieknek egy ilyen boldog eseményen ott lenni, hívjuk oda őket is…Az is előfordulhat, hogy valakiben pezseg a szereplési vágy, és így ezt könnyű kiélni. Azt kevésbé tartom valószínűnek, de elképzelhető, hogy valaki azért választja ezt az utat mert fél, hogy ha mások nem lennének ott megfutamodna, de akkor meg minek? Szóval ezt vessük el. Igazából nem kell megértenünk sem az időpontot, sem a helyet, egyszerűen örülnünk kell, hogy ők boldogok.