Két friss bejegyzés van! (Bezzeg kommentek sehol.)
Ma az egyik cseh lánynak nagyon melege volt, de hát ezzel nem volt egyedül. Egészen megdöbbentő megoldást talált ki, mikor a gyerekek elmentek és elkezdtük a rendrakást utánuk, egyszerűen fogta magát és ledobta a felsőjét. A legtöbben megálltunk egy percre és csak lestünk, hogy tényleg csak melltartó és rövidnadrág maradt rajta. Az bizony nem fürdőruha felső, de az sem lenne sokkal elfogadhatóbb egy munkahelyen, pláne ha egyenruhánk is van. Már említettem egy korábbi bejegyzésben, hogy itt a táborban rettegnek a kényelmetlen helyzetektől vagy attól, hogy valaki rosszul érezze magát hasonló dolgok miatt. Hát a 17 éves kolléga lánykánk, Gabi igencsak rosszul kezdte érezni magát, és ki is ment a teremből. Mattnak panaszkodott a másik étkezőben, hogy ő így nem akar dolgozni, mert számára feszélyező a helyzet. Mattat is zavarta a dolog (persze ha csinos lenne a hölgy lehet akkor kevésbé lenne ellene kifogása), és egyből az irodába akart menni szólni. Megbeszéltem vele, hogy úgy fair ha először a lánynak szól, hogy őt és másokat ez zavar. Hiszen különböző országokból jövünk, nem tudhatjuk a másiknak mi természetes, ami számunkra kellemetlenségeket szülhet. Bár én sem hittem igazán, hogy a cseheknél ez „divatos” viselkedés lenne, de akartam neki adni egy esélyt. Matt oda is ment hozzá és elmagyarázta neki, hogy itt ez nem szokás és, hogy nekünk is melegünk van, de így főleg egy gyerektáborban, ahol akármikor feltűnhet egy gyerekcsapat, nem lehet viselkedni. A lány mondta, hogy ok visszaveszi a felsőjét, de hangsúlyból már sejteni lehetett, hogy ő sem gondolja komolyan. A Tüsi látva az egészet, egy szót sem szólt, ami azért nem volt szép tőle, mert ha egy nem kedvenc beosztottja csinálta volna, már tuti megkapta volna a magáét. De hát egynemzetiségűek tartsanak össze( vagy ne). Amint megkaptuk a délelőtti szünetünket, Matt első útja az irodába vezetett mert Linda tényleg nem öltözött fel, a beszélgetés ellenére sem. Az irodában elhangzott a kényelmetlen helyzet, de annyi volt a reakció, hogy a főnöke kell, hogy tegyen valamit. De semmi nem történt, sem aznap sem utána. A lány többet ezt a műsort ugyan nem adta elő, de még csak szóbeli figyelmeztetésben sem részesült. Érdekesen mennek itt a dolgok néha. Emlékeztek még, mikor előadást kaptam arról, hogy a zuhanyzóban nem törölközhetek meg, mert a gyerekek esetleg kényelmetlenül érezhetik magukat. Mert ez így sokkal jobb volt nem?
Az ebédnél nem láttam sehol Gabit, pedig ő a felelős a saláta bár feltöltéséért, ha ebéd közben valami kifogyna. Elég hálátlan munka, mert mindenért az emeletre kell a sütős lányokhoz felmenni, újra tölteni, ami elfogyott és visszahozni. Már annyira megunták a várakozást a gyerekek, hogy a svéd asztalnál a kezembe adták az üres salátás tálakat, hogy kérnek még. Nem volt mit tenni elindultam én az emeletre az üres edényekkel. A fenti mexikói lányokat megkértem, hogy legyenek szívesen feltölteni a tálakat. Erre megkérdezték, hogy mi volt bennük, el kezdtem sorolni az alapján, ami a tálak alján volt maradék és az egyiknél mondtam, hogy tészta paradicsommal. Mondták, hogy olyan nincs vagy tészta vagy paradicsom van. Hiába állítottam, hogy nekem fogalmam sincs melyik hiányzik a saláta bárból, már nekem a pulthoz hozták ezeket az edényeket, így csak azt tudom mondani, ami az alján van. Mondtam, akkor adjon a kettő közül valamit, ha a kettő együtt nincsen. Erre jól le lettem tolva, hogy ez nem így működik, nekem tudnom kell ha feljövök, hogy mit akarok és mondjam meg mi kell. Mondtam nekik tőlem váratlan módon, de továbbra is normális hangon, hogy nekem honnan kellett volna tudni, hogy milyen kombinációk vannak a saláta bárban, mikor nem is én raktam ki őket se ma, se máskor és egyébként sem hozzám tartozik, csak feljöttem segíteni a Gabinak, szóval inkább vele kellene veszekedni, nem velem, csakhogy ő nincs sehol. Erre közölték a lányok, hogy minden saláta fajta a hűtőben van menjek és szedjek magamnak, ami kell. Akkor meg minek volt a cirkusz ha amúgy sem akartál „kiszolgálni”?! A hűtőben szinte semmi nem volt, de megjött a Gabi a semmiből. Mondtam neki, hogy ott vannak az edényei nekem mennem kell vissza dolgozni, mert rám várnak lent. Az ebéd után lejött az egyik sütős lány és elnézést kért a kiabálásért, mert hogy én se értettem meg, hogy ő mit akart, meg ő se engem, meg tényleg nem az én dolgom volt, és csak segíteni akartam ő meg leüvöltött. Nagyon meglepett a gesztusa, hogy képes volt bevallani, hogy hibázott így mondtam neki, hogy nem nagy ügy, sok a munka, kevés az ember és mindenki siet, előfordul. Aztán mosolyogva elváltunk.
Matt is tett „kitett” magáért aznap. Majdnem egy órát késett a munkából délután mert elaludt. Nagy mázlija volt, hogy nem öt perccel hamarabb érkezett, mert egyenesen a Tüsi és a chef karjaiba érkezett volna. Már pedig a főszakáccsal nem lett volna szerencsés akkor találkozni. Azt a büntetést kapta, hogy egyedül kellett felmosnia az egyik étkezőt.
A vacsorához készülődve a konyhában segédkeztünk, hogy minden a lehető leggyorsabban meglegyen. Egyszer csak bemondták a rádiós hírekben, hogy Cold Spring felé tornádó közeledik. Az egyik idióta a konyháról nekiállt röhögni és vidámkodni, de a másodszakács, nem éppen kedvesen mondta neki, hogy fogd be a szádat, mert ez egyáltalán nem ad okot a boldogságra mert ez nagyon rossz hír. Ezzel be is fejeződött a téma és más irányba folyt a beszélgetés tovább. Mire elkezdtünk teríteni, már a szél is elkezdett fújni és bizony esőt is hozott magával. A vacsora közepén tarthattunk, amikor már szakadt az eső és olyan sötét lett, mintha nem 6 óra hanem legalább éjfél lenne. A szél csak úgy tépte a fákat odakint és bizony menydörgés is rázta a tájat. Valószínűleg valami mókamester lekapcsolta a lámpát és mindenki azt hitte, hogy elment a villany. (Ami nem ritka néhány perc erejéig egyébként.) A gyerekek egy emberként kezdek sikítani, amivel még a jobb idegrendszerrel rendelkező társaikra is ráhozták a frászt. Hosszú percekbe került megnyugtatni őket, pedig a lámpát záros határidőn belül visszakapcsoltuk. A pletyka olyan gyors szárnyakon jár, hogy a gyerekek is hamar megtudták a tornádóról szóló híreket. A teljes pánik elkerülése érdekében gyorsan csinálni kellett valamit, nehogy valaki a fejetlenségben sérüljön meg, amikor tényleg elmegy a villany, amire nagy esélyünk volt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felpattantak a gyerekfelügyelők és karon ragadták a félősebb kislányokat és táncolni kezdtek, közben valaki gyorsan betett valami pörgős zenét. A gyerekeknek nagyon megtetszett, hogy nem kell végigülni a vacsorát, így hamar csatlakoztak. A hangerőt addig csavarták míg már nem hallottuk a mennydörgést. A Matt sombrerót kezdett osztani, amit a mexikói estéken szoktunk hordani. A hangulat sokkal jobb lett, de a felnőttekkel nem tudta feledtetni, hogy miért is kezdték el a bulit. Ha az ember eléggé figyelt, a sok mosoly között bizony félős és aggódós arcokat is felfedezhetett, amiket nem sikerült elég hamar elrejteni a kicsik elől. Tudtam, hogy Andris az emeleten vár a könyvtárban, hogy végezzek a munkával, így felszaladtam és elmeséltem neki, hogy mi folyik körülötte. Amint kiléptem volna a folyosóra az étkezőből, már tudtam, hogy a bulinak még egy oka volt, azon kívül, hogy ne törjön ki pánik és, hogy senki nem mehet sehova az esetleges tornádó miatt, együtt kell maradni. Nem akarták, hogy a kicsik meglássák, hogy a folyosón újabb patak árad, akárcsak a múltkor. Azonban most nem gumicsizmában voltam, de a „vízterelő hadművelet” már megkezdődött, szerencsére. Egy fél óra elteltével az idő valamicskét javult és a tornádóról nem hallottunk többet. Nincs tudomásom arról, hogy csak elkerülte-e a várost és minket is vagy nem is lett tornádó a környéken. A hírek itt nem igazán érnek utol bennünket, inkább csak a pletykák. Ez volt az első és utolsó híradó, amit a táborban hallottam. Ezt követően minden visszatért a rendes kerékvágásba és folytattuk az estét ott ahol abbahagytuk.
Újabb bulihoz érkeztünk. Most a nyár közepi bulinak volt itt az ideje, amit a rossz idő miatt nem a parton, hanem az étkezőkben tartottak. Annyi volt a szervezők kívánsága, hogy mindenki viseljen vagy nagyon nyári vagy nagyon téli vagy a kettőből mixelt ruhát. Andris kollegája, kötött kesztyűt választott, sállal, míg a vízi mentős csajok egyértelműen mini nadrágra fűszoknyát húztak. Egy gyerekmedencét is kerítettek és feltöltötték vízzel, csak úgy a hangulat kedvéért. Én részemről alig vártam, hogy végezzek a munkával és mehessek az étkezőből szóval semmi kedvem nem volt sem ott maradni a bulira sem visszamenni. Andrisnak azonban volt kedve, így másfél órára visszament körbenézni. Azt mesélte, hogy nem volt nagy szám, meg, hogy volt kaja is, de nem evett belőle mert nem nézett ki valami jól. (Akkor még nem tudta, hogy másnap azt kaptuk ebédre.) Pénteken mesélte a Naomi, hogy éjjel kettőig volt a konyhán és nem szórakozásból, hanem dolgozott (mert hát ha valakik buliznak, valakinek dolgoznia is kell) és másnap 6kor kezdtünk, hogy még legyen időnk megteríteni, mert azt mindig előtte nap este szoktuk, de most nem volt alkalmas a buli miatt. Mégis mennyit kellene dolgoznunk egy nap? Nagyon örültem, hogy nem nekem kellett ott maradnom, de őszintén szólva nem értem, hogy a Naomi ezt miért hagyta szó nélkül. Igenis az irodában szólni kellett volna, hogy akkor ő másnap nem dolgozna…Bár ki tudja lett volna-e bármi következménye, ha elmeséli.
