A Történethez tartozó képeket itt lehet megtekinteni:
https://picasaweb.google.com/113246440320526942326/USA?authuser=0&authkey=Gv1sRgCP2U17bagub7Ug&feat=directlink

Andris születésnapja alkalmából ma elmentünk megnézni New Yorkot. Más választásunk nem lévén reggel fél 8kor indultunk, ami nem csak a korai időpont miatt kellemetlen hanem mert a reggeli negyed 8kor van, így siettünk kellett a reggelivel. De ügyesek voltunk mert nem csak a reggelit ettük meg, de csomagoltunk két doboz (2 dl) alma levet, két yoghurtot és két mogyoróvajas szendvicset. Aki esetleg még nem kóstolta egy borzasztóan száraz, és tömény földimogyoró masszaként képzelje el. Nagyon nehéz magában enni a kenyéren, így sok itteni lekvárt is tesz mellé a kenyérre. Kivittek minket és másik hat embert a vasútra Cold Springbe és onnan metróval/vonattal (ki minek hívja mert fele sima vasút a fele meg föld alatt megy) mentünk tovább. Odafelé észrevettünk egy az ülések tetején van egy kis pánt, amibe 1-talán 9ig számozott lapocska van becsúsztatva és ki van lyukasztva különböző számoknál. Kiderült, hogy kilyukasztják a kalauzok a jegyünket majd zsebre teszik lyukasztanak a fejünk mellé egy ilyen kis cetlit a számokkal és azt hagyják ott. Érdekes megoldás, de ha nekik így tetszik számomra nem megerőltető. Mikor megérkeztünk az állomásra először is csináltunk egy csomó fényképet, mert egy koszos kis vasút állomást kell elképzelni mint itthon, hanem egy roppant elegáns és tiszta és hatalmas épületet. Iraki egyenruhások és más fajta katonai és rendőri egyenbe öltözött férfiakat is láttunk megint, nem túl megnyugtató, hogy folyamatosan a fegyverükön pihentetik a kezüket és úgy sétálnak körbe-körbe vagy épp állnak a sarkokban. Szeretnék róluk fényképet csinálni majd valamikor mert most nem sikerült, de valószínű nagyon-nagyon csúnyán néznének érte, és még az is lehet, hogy a fényképezőgépünkbe kerülne. Talán majd trükkel menni fog.

Amint kiléptünk a vasútról A városba körbe néztem és tátva maradt a szám. Szó szerint, koncentrálnom kellett, hogy ne tűnjek röhejesnek. Elképesztő volt a látvány. Majd ha hazamegyünk minden fényképet megmutatunk, úgy fogjátok érezni mintha ti is ott letettek volna mert mindenről jó sok fényképet csináltunk, kicsit konkrétabban több százat. Hát igen mert az emlék idővel sajnos megfakul, már mint a konkrét kép és csak az érzés marad meg. Arra mindig fogok emlékezni, hogy mit éreztem ezen a napon de arra nem feltétlen, hogy mit láttam, furcsa ez az emberi memória. Arra gondoltam, hogy a népszerű épületekről ti is tudtok képeket letölteni a netről nem is keveset, így igyekeztem olyan eseményeket vagy tárgyat lencsevégre kapni, ami nincs benne a „New York élete” kiadványokban. Sok látvány és panorámás képet csináltam/csináltunk, törekedtem arra, hogy egész utcákat is fotózzak, hogy visszaadható lehessen, az élmény amennyire csak lehet.  Otthon a tíz emeletes házak igazi monstrumoknak látszanak itt azonban a ötven vagy talán a száz emeletes épületek az abszolút megszokottak. Úgy próbáljátok elképzelni, hogy addig nézel felfelé míg megfájdul a nyakad és hunyorognod kell a napsütéstől. A városban sok helyen több szintes helyeket látni, az egyik út felett egy másik fut, mint nálunk a felüljárók, de itt egész utcák vannak a fejünk felett néha. Alap igazság, ha nem tudsz tovább nyújtózkodni széltében az ég felé mindig  lesz hely, hát itt meg is látszik, hogy kifogytak a helyből és már jócskán felfelé terjeszkednek csak. Az utak 90%-a egyirányú szóval cikk-cakkban kell közlekedni mindenkinek ha el akar jutni valahová. Az autóutak sokkal szélesebbek a miénknél de erre szükség is van, hiszen hatalmas terepjárókkal és számunkra luxus autókkal járnak. Annyira hirtelen zúdult a nyakunkba annyi, de annyi látnivaló és élmény már azt sem tudom mit meséljek először. New Yorkban az lehet aki csak akarsz. Itt nem kötnek a szabályok, nem úgy mint nálunk otthon. Otthon azért mindenki nadrágot vagy szoknyát hord, felsővel és valamilyen cipővel, ez az alap beállítás. (A kötekedés mely szerint van egybe ruha meg stb. most nem fontos.) Ebben a városban annyi furcsa és feltűnési viszketegségtől szenvedő ember van, hogy  már nem bírnak kitűni a tömegből. Mindenki fantasztikusan egyedi akar lenni, így lassan már a normálisan felöltözött és viselkedő emberek lesznek a figyelem középpontjába. Meg is néztem két csinosan felöltözött nőt mert semmi marhaságot nem találtam rajtuk sem neonzöld magassarkút, sem agyonsminkelt fejük nem volt.  Itt bárki lehetsz, amit a pénztárcád bír, ha meg sovány a fizetésed akkor magadnak otthoni (szerintem konyharuhákból) is vagdoshatsz alig-alig takaró „ruhát”.

Még mielőtt elindultunk elhatároztuk, hogy nem leszünk átlag turisták, akik annak a bizonyos turistakönyvnek az első három oldalán található híres épületet megnézik aztán csókolom. Nekünk feltett szándékunkban állt, hogy olyan helyeket is fogunk keresni (vagy találni véletlenül), amiket nem minden ide érkező néz meg, mert ezek a legjobbak. Ezek a kis zugok, amiket az ember maga talál, és a szívéhez nőnek.  Andris megtervezte a körsétánkat, még a táborban és felírta, hogy mikor merre kell mennünk így az eltévedésnek esélyt sem hagytunk. Na nem mintha olyan könnyű lenne New Yorkban elkeveredni, higgyétek el Győrben vagy Debrecenben ezerszer gyorsabban eltévesztheted az utad. New York méretéből fakadóan rászorult egy nagyon logikus rendszerre amit valóra is váltott. Hosszabban és keresztben másképp hívják az utcákat mint, ahogy nálunk is vannak utak és utcák itt street (ejsd: sztrít) és avenue (ejsd: ávenyú), de itt törvényszerű, hogy egymással párhuzamosan csak streetek és merőlegesen rájuk meg avenuek vannak. És az utca fajtát megkülönböztető név mellett az utcák rendes neve is borzalmasan segíti a vándorokat. Mert nem nevük van (kivéve néhány avenuenak) sorszámozva vannak. Így aki, az 5. utcát és a 6. avenuet keresi, az fejből tudja merre forduljon le és hol kell tovább mennie, még akkor is ha még életében nem járt New Yorkban.

De mivel sosem büszkélkedtem túl jó memóriával segítségül hívom a képeket, amiket készítettünk és azok szerint fogom elmesélni életünk egyik legtöbb újdonságát elénk táró napját. Ott tartottunk, hogy kiléptünk a vasút ajtaján és megláttuk a cipőpucoló embert. Itt számos utca sarkon megtalálhatók és nem unatkoznak. Jól öltözött öltönyös férfiak fülükön méreg drága telefonnal (vagy más nevű ketyerével) pucoltatják a cipőjüket, kényelmes fotelban ülve. Győrhöz hasonlóan számos épületen megtalálhatók kőből faragott épület dekorációk, szentek, angyalok, sárkányok. Na ha Andris ezt elolvassa, biztos kijavítaná egy szakszóra. J A másik észre vetülünk , hogy itt két fajta épület van, a téglás beütésű kissé réginek tűnő fajta illetve a számomra utálatos (a győri egyetem új épületéhez hasonló) üveges-acélos külső tartozó szerkezetes házak. Remélem most jól használtam a szakzsargont. Az első híres épületünk a rózsák háza volt, én a Chanin building épületet nevezem így mert rózsáknak tűnő nagyon szépen kidolgozott dekoráció van rajta. A sárga taxik rengeteg különböző autója belepi az egész várost olyan mintha egy vulkán most öntene ki és a piros városnéző buszok keverednének az utcákon a sárga taxikkal. És csak mennek mindent magukkal „sodorva”, nincs megállás csak mennek és mennek. De nem ezért hívják szerintem soha meg nem állónak, vagy örökké ébren lévő városnak, hanem mert folyton építkezés van, mindig mindenhol. Itt zajlik az élet, nem áll meg a fél város azért mert valahol utcát javítanak, épületet tataroznak képesek ezzel együtt élni. Nem úgy mint nálunk, hogy hónapokig meg évekig játszanak egy kátyú betöméssel, itt mindent gyorsan csinálnak nem is lehet lassítani, visz a tömeg, iszonyatos a pörgés, meg is köveznék a munkásokat ha azt látnák, hogy egy dolgozik 5 meg nézi mint nálunk otthon. Másodszor elmentünk a Crysler ház mellett és Andris kért egy fényképet az ajtóról, ahogy ott áll előtte. Nem volt egyszerű megoldani, mert a másik járdáról kellett a képet csinálni, hogy látszódjon is valami de hát a forgalom óriási. De azért összehoztam két képet, nem lesznek bent a National Geography következő „legszebb fotók” gyűjteményében, de talán nem fogok belehalni. Hát igen a sas ott figyel mindenhol. Legyen szó pólóról, épületről, fényképről, baseball sapkáról vagy az égről. A körsétánk első öt percében találtunk is egy épületet, ahol a magasból figyelt egy sas szobor minket, de később rájöttünk, hogy nem ő az egyetlen. Nagy gondban lennének a rágcsálók, ha az összes sas szobor egyszer életre kelne, lenne ott légi támadás. J

Bocsássátok meg nekem, de nem bírom elhagyni a marketinges vénámat (azok kedvéért, akik esetleg nem tudnák marketinget tanulok) így sok dolog lesz megközelítve ilyen szempontból és megannyi fénykép is a marketinghez fog kapcsolódni. Nagy szerelmeim a szlogenek, itt mindennek van szlogene és ki is írják őket a kirakatba, az épület bejárata felé, a poszterekre, az autókra mindenhova, nem is egyet fényképeztem le. Ha valaki nem is akarja, akkor is kiböki a szemét néhány újdonságnak a hirdetése. A város csak úgy roskadozik az új batman film hirdetéseitől, és a pókembernek is hatalmas kultusza van itt. Mindenhonnan hősök néznek le ránk, persze az idők változnak, a mostani kor hősei fantasy hősök mint a fent említett kettő is, nem ám sportolók vagy politikusok vagy zenészek. Eszembe jutott mikor sétáltunk a városban, hogy a marketing tanárnőm újra és újra megkérdezte, hogy reggel amíg beértem a városba hány és milyen reklámot láttam. A szokásos kérdés az volt, hogy hányat tudok hiba nélkül felsorolni. Vajon erre a kérdésre mit válaszolna egy new yorki kisgyerek? Aki arra tippelt, hogy fél nap sorolná nagyon téved. A helyes válasz az lenne, hogy „fogalmam sincs”. Mivel annyi intenzív hatás éri az itt élőket, akkora a „zaj”, hogy egyetlen egy sem jut az ember eszébe. Kioltják egymást a hatások, otthon még néhányat tudnánk mondani, de itt csodálkoznék ha az itt élők tudatalattiján kívül tudnának másra is hatni. De hadd jegyezzem meg, hogy ha nem is emlékszünk ezekre, attól még nagyon is hatásosak, gondolkodás befolyásoló hatások van. Sokkal veszélyesebb ha nem is emlékszel miért akarsz pont olyan terméket venni, mintha tudatosan meg tudod indokolni a választásod, mert az előbbi nem a te döntésed. Na de nagyon elkanyarodtam a témától, elnézést folytassuk a kalandunkat. ( A kitérők gyakoriak lesznek mert írás közben nézem a fényképeket és eszembe jut mindig valami, amit szeretnék megosztani veletek.) Amúgy példát vehetnénk az amerikaiaktól olyan szempontból, hogy teljesen mindegy mit tesz az országuk vezetője, vagy hogy milyen a helyzete a hazájuknak (független attól, hogy most ők a világ vezetői) büszkék a hazájukra és mindent megtesznek egyenként azért, hogy ők is legyenek valamit a haza asztalára. A zászlójuk tényleg egy szimbólum nem pedig egy ízé, amit kötelezően feltesznek néhány helyre. Minden házon, épületen, kirakatban mindenhol ott a piros-fehér csík és a kék is odatolakszik a képbe. Ha amnéziás lennék és nem emlékeznék rá melyik országban vagyok és hol, kinyitnám a szemem és anélkül, hogy a fejemet elfordítanám meglátnék egy zászlót, ami lebuktatná az országot. Hát igen, olyan okos országba kerültünk, ahol nem csak az emberek tudnak mindent, hanem a telefonok is okosak, meg a víz is okos. Ha valaki nem találkozott volna még vele, van egy fajta víz a „smartwater”. Nem tudom milyen bölcsességet töltöttek a palackba, vagy mennyivel leszek én többet tudó ha megiszom. Egyébként tényleg ásványvízben gazdag országban élünk, ha más miatt nem is, de ezért büszkén ki kéne húznunk magunkat. Itt két fajta víz van ebből az egyikről szólt a fenti bekezdés, de a másikat issza mindenki. A legtöbb boltban csak egy fajta vizet lehet kapni, ha azt mondják kérek vizet ezt a márkát fogod megkapni. Hogy melyiket? Ezt majd később megírom, csak hogy legyen egy jó ok, amiért tovább olvastok majd. J Egyébként az a rejtélyes víz is külföldi talán lengyel.

Említettem, hogy igyekeztem olyan pillanatokat is lencsevégre kapni, amik nincsenek bent minden Amerikáról szóló albumban. Így született meg egy számomra nagyon kedves kép. Egy fagyizó padlójáról készült, egyébként nem ettünk ott semmit, csak a bejárati ajtóból fényképeztem le a padlót (üveges bejárati ajtó). A padló könyves polcot ábrázol, telis-tele könyvekkel, de szerintem nagyon élethű és jópofa volt. Az igazamat bizonyítja, hogy amikor megnéztük a képeket, Andris megkérdezte, hogy mégis hol láttunk mi ennyi könyvet, aztán csodálkozott mikor lábakat fedezett fel a könyves polcokon. J Hogy mennyire pénz központúak itt az emberek, jól mutatja, hogy minden második sarkon bank van. Na persze, nem egy bank fiókjai hanem mind más. Andris a körútba tervezett két csemegét is, egyet magának és egyet nekem. Az enyém az út elejére esett, egy könyvtár volt. Az bejáratot két kőoroszlán díszitette, úgy tűnik nem csak a mi hídjainkat őriz hanem az amerikai könyvtárakat is. A könyvtárban egy ingyenes kiállítás volt éppen az „ebéd időről” és kedvünk támadt nekünk is végig nézni. Ennek köszönhetően megfejtettük a nagy rejtélyt, hogy miért esznek az amerikaiak annyi gyors kaját. Mert külön erről volt egy leírás, hogy a „gyors kaja”. Volt egy nagyon érdekes kisfilm arról, hogy milyen számomra ismeretlen éttermi rendszerben „szolgálták ki” régen az emberek. A film fekete-fehér korból származott, de nem szeretném megtippelni, hogy melyik évtizedből mert nem tudom, és félek, hogy sértés lenne néhány blog olvasóra ha azt feltételezném, hogy az ő idejükből származik. A lényeg az volt a rendszernek, hogy az ételeket, kis átlátszó üvegű tárolókba rakták és ha bedobtak a vendégek pénzt (természetesen a kiírt árnak megfelelően) akkor kinyithatták az üveg táblákat. Az egy egyedi módja volt az önkiszolgálásnak. Néhány receptet is kitettek, amik tipikusan angol területekről származnak, nem merném azt mondani, hogy amerikai mert szerintem angol ételek is voltak rajta. A recepteket hazavisszük ha valakinek lesz kedve igazai itteni ételeket készíteni elkérheti majd. J Régi szleng szavakat is találtunk egy táblán, kellemetlen de nem ismertük őket, lehet már nincsenek használatban. Andris nagy kedvence azonban a hagyományos uzsonnás doboz gyűjtemény volt, abból is a Pac-man figurát ábrázoló tetszett neki nagyon. Miután végig értünk a kiállításon ahol láttunk még régi típusú hotdog kocsit is felmentünk megnézni a könyvtár többi részét az emeleteken. Találtam egy feliratot, aminek ugyan csak a fő mondanivalóját értem nem az egészet, de nagyon megtetszett így megkérem az egyik helyi srácot, hogy fordítsa le nekem. Hát igen bennünket se kell félteni, ki volt rakva, hogy bizonyos termekben nem lehet fotózni, így kint maradtunk a küszöb másik felén és úgy fotóztunk be a terembe, elvégre így nem voltunk a tilosban. Találtam az egyik teremben egy egyenruhás férfit ábrázoló festményt, természetesen erről is készült felvétel, és azt hiszem ez nem szorul magyarázatra. Ha már befele a bejárati ajtóban kőoroszlánokat fotóztunk akkor kifelé menet, meg a legoból készült párjukat örökítettük meg, Andris nagy boldogságára.

A Bryant park volt a következő állomásunk a könyvtár mellett, ahol kellemes környezetben elfogyasztottuk a táborból hozott elemózsiánkat. A morzsák galambokat és egy verebet is odavonzott az asztalunkhoz. Köztudottan nagyon kedvelem a verebeket így nem meglepő, hogy a kis pofátlant,aki karnyújtásnyira szállt le tőlem lencsevégre kaptam. Valószínűleg már nagyon éhes lehetett, a tollazatát elnézve számos csatát elveszthetett az élelemért. Hányatott sorsú kis fickó lehetett, de egy képért cserébe belakmározhatta a kenyér morzsáinkat. A parkban készült egy felvétel a szemetesekről is mert, városszerte ilyen zöld színű és viszonylag környezetbe olvadó és normális kivitelezésű hulladékeldobók vannak kihelyezve. Ezeket szívesen haza vinném megmutatni, hogy nem muszáj extra ocsmánynak lenni egy kukának ahhoz, hogy az emberek észrevegyék ez szokás kérdése. Ha azt láttad a szüleidtől, hogy nem szemetelnek, nem „felejtik” a földön a véletlenül táskából előrántott rágós papírokat az aszfalton akkor te is megtanulsz normálisan viselkedni és a szemetet a kijelölt helyre fogod dobni (akkor is ha majdnem két és fél percig kell cipelni a legközelebbi kukáig) nem az első bokor aljába hajítod be.  Egyébként New York példásan tiszta volt bármerre is jártunk még egy eldobott vagy elejtett papír zsebkendőt vagy cigi cikket sem láttunk. (Megjegyzem nem voltunk New York minden részén, kérem ezt figyelembe venni.) A parkból a Bank of America nagyon jól fotózható volt és a csodás időnek hála valódi mutogatni való fényképet sikerült összehoznom. Az érdekesség kedvéért lefotóztam, hogy az említett épület és mellette lévő „kicsi” ház között mennyit látnak az emberek a felhőkből. Sajnálom, hogy nem sikerült az a fényképem, mikor repülők mentek el a Bank of America felett, pedig jó sokat láttunk. Ha már itt tartunk, szerintem az itteniek az időjárást a kivetítőkről olvassák, mert azt sem lehet tudni milyen idő van. Hogy miért? Képzeld el, hogy amíg a szemed ellát felfelé épületeket látsz, így szinte csak délben látsz a járdán napfényt egyébként árnyék van mindenhol. A szél attól függ, hogy milyen fekvésű utcában sétálsz, de többnyire szélcsend van, mert a hatalmas két emeletes buszok felfogják azt a kevés légmozgást is, ami lenne. A bejárati ajtók felett nem ritka a kinyúló erkély, vagy „napellenző” vagy egyéb térnövelő megoldás, így lehet esőben sem áznál bőrig.

Már megint elkalandoztam, szóval ott vagyunk a parkban és észrevettünk egy „szívünk csücske” hirdető táblát, ami szerte ki volt rakva a park területén. „Smell flowers, not smoke”. (Illatos virágok, ne dohányoz.) Ennyi. Nagyon frappánsnak tartottam ezt a táblát és Andris tetszését is elnyert, és ennyi kellett az embereknek. Senkinek még csak eszébe se jutott a kávéja mellé egy szál cigit is elővenni, pedig biztos vagyok benne, hogy volt köztük dohányzó is. Igaz, apró betűkkel olvasható, hogy törvény tiltja a dohányzást itt, de lehet ez szlogen is elég lenne, mert mint tudjuk az emberek, gyűlölik az apró betűt és sose olvassák el, na jó a marketingesek hülye szokása végig olvasni, mert jól lehet vele játszani, de most ezt hagyjuk. Felfedeztünk Andrissal egy roppant kreatív épület formát, ami akkora népszerűségnek örvend itt, hogy több hasonló épület is van, nem csak a park mellett. A lényege, hogy az alja sokkal szélesebb és a közepe az épületnek „be van horpadva”, befelé hajlik. Hát ezt borzalmasan magyaráztam el, de ha valakinek a fénykép láttán jobb definíciója is van, megoszthatja velünk. Akartam igazi piros tűzcsapot is keresni, de nagyon ritkák, egy más fajta és csúnya darab van helyettük így erről nem készítettem felvételt. Olyan méretű hirdetések vannak itt, hogy van olyan magyar család, aki ugrálna a boldogságtól ha akkora alapterületű lakása lehetne, mint a poszter mérete. Vannak egész házakat beborító darabok is, amikre ablaknyílásokat vágtak, ez is elnyerte a tetszésemet. Van reklám, de mégsem zavarja a házban élőket, hiába borítja be az egész ház falat. És megjöttünk a Time Square egyik végéhez, na nem álltunk meg tovább sétáltunk csak néhány fényképet készítettünk, mert az útitervünk szerint a másik végéről akartunk átmenni „téren”. És a Hard Rock kávéház sem úszta meg, hogy bekerüljön a gyűjteményünkbe. Nem mentünk be, de nehezen lehet mellette elmenni, akkora gitár pörög megállás nélkül a bejáratnál.

Te jó ég, mennyire nem adják vissza a képek az érzést. Megpróbálom kicsit jobban leírni a most következő képeket. Beértünk New York „szívébe”. Minden reklám ugrál, pörög, villog, csillog vagy együtt az összes, futószalagon megy, hangot ad, dombornyomott vagy épp villanykörte fény sor szaladgál körülötte sőt 3D-s hirdetések is vannak bár azok azért nem minden sarkon. A járda is csillámporos fajta. Ezen a környéken nem lehet, nem fél négyzetcentimétert találni, ahol nincs hirdetés, felirat, vagy reklám fénykép. Zsúfolásig tele van minden felület, az ember azt sem tudja hová nézzen. Arra hasonlít, mikor beleharapsz egy tortába, aminek 6 különböző ízű rétege van. Azt sem tudod, mit érzel, csak a végén eldöntöd ha tudod, hogy tetszett-e vagy sem, már ha képes megszólalni utána, és nem az utóíztől fuldoklasz. És akkor még csak 6 ízű tortát említettem, nem pedig annyit mint ahány reklám itt egyszerre belefér a látószögedbe. Kezditek érezni már a sokkolóan, fantasztikus élményt? Mert ez akkor is lélegzet elállító ha nem élvezted. A Madame Tussauds-ba szeretnénk elmenni, de nagy volt a sor meg ma nem terveztünk belépőjegyes foglalkozásokat is máskorra halasztottuk. Közvetlen melle található, a „believe it or not” tehát a csodák palotája. Nem sokkal ezek után fotóztam egy épületet, aminek valami eszméletlen alakja és színvilága volt, a subway felirat mögött látható a képeken. Andris először észre sem vette, pedig ő tanul építésznek nem én. És őt nem is nyűgözte le igazán, sebaj, nem vagyunk egyformák. New York nagyon színes, és itt átvitt értelemre is gondolok nem csak a szó szerintire. Mindfelé nemzetiségű, bőr színű, különböző nyelveket beszélő embert lehet itt látni és a szélsőséges vallási nézeteket valók sem ritkák itt. Nem fotóztam le, de voltak „itt a világ vége, használj újra hasznosított dolgokat” feliratú emberkék is persze nem csak ezt az egy fontos üzenetet igyekeztek eljutatni a járókelőkhöz. Tovább lapoztam a képek között és megláttam egy házról készült képet, egy olyan házról, amit nem mutogatnak a képeslapokon mert romos, régi, és csúnya. De ez is a város arcát formálja mert a magas és szépséges toronyépületek között bizony több hasonló épület is megbújik, fekete tűzlétrával, koszos tégla falakkal, kivénhedt és helyenként hiányos ablakokkal. És hogy igazán üssön az előző kép rögtön utána egy magas és jól karbantartott felhőkarcolót láthatunk. És a döbbenetes, hogy a két ház között talán egy másik ház volt csak. És készült egy olyan emlékőrző is, ahol két a fent említetthez hasonló stílusú lakás van egy képen szerepel. Sokat tanakodtam rajta és a kérdést Andrisnak is feltettem, de őt nem izgatta igazán, hogy New Yorkban hányadikon jó lakni? Mert otthon tudom, hogy sokan lenézik a 3. és 4. emeletet ha nincs a házban lift (valaki meg ezt szereti, kinek mi), de ha egy ház 30-40 emeletes hol jó lakni? Lent, ahol a zaj, a piszok, a fények mind ott vannak és bevilágítanak vagy fent a fellegek között, ahol a bezárt ablakot nem lehet halálfélelem nélkül megközelíteni és a napi imában benne van, hogy ment meg Uram minket az áramszünettől és a liftelromlástól…

Utunk egy nem betervezett állomáshoz vezetett a Hershey’s-hez. Ha valaki nem hallott volna róla, vagy nem jut eszébe elárulom, hogy csokoládéval foglalkoznak és egyéb édességekkel. Már az épület mellett sem lehetett elmenni, minden kacatot rá aggattak és az mint forgott, pörgött és minden csodát csinált. Mondjuk szerintem valami jobban csokihoz kapcsolódó dekorációt is választhattak volna. Aztán beléptünk…Lehetett ott mindent kapni, ami a csokihoz kapcsolódik és mind ezt padlótól a plafonig érő hatalmas polcokon. Rengeteg fajta édesség és csoki sorakozott rajtuk és plüss figurában sem volt hiány. Mi is megkívántuk a csokit és vettünk két nagyobbacska szelet csokit különböző ízekben. Rögtön a következő sarkon megtaláltuk az MandM boltját. Tudjátok azoknak a színes kis mázzal bevont gyöngy csokiknak a forgalmazóját. Mert a szádban olvad, nem a kezedben! Sok figurát betesznek a szabadság szobor helyére, most is ez történt egy zöld MandM-es bogyó lett a fáklya tartó és ebből tonnaszám lehetett venni a boltban. Egy több emeletes boltot kell elképzelni ha jól emlékszem három szint volt. És a bolt legnagyobb népszerűségnek örvendő része, a bogyó adagolók voltak. Égig érő csöveket kell elképzelni, amik különböző színű mandm-es cukorkákat tartalmaznak és mint a sört úgy lehet csapolni az alján. Olyan sok szín van, hogy külön terem volt ennek. Volt egy színű sor, volt általuk összekevert színkombinációs cső mindenféle volt. Minden egyes színek volt számítógéppel kidolgozott kisfigurája (ebből a zöld volt a kedvencem és arról készült sok kép), és mindnek saját szlogent találtak ki, erre is találtok példát. De Andris a csoki(nak tűnő) sakk nyűgözte le igazán, milyen kár, hogy majdnem 200 dollárba került. Én a WC faldekorációt is lefotóztam mert nagyon ötletesnek tartottam a „festményt”. Miután jóllakattuk a szemünket édességgel kiléptünk az utcára, ahol egy szabvány hot dogosba ütköztünk. Erről is csináltam egy felvételt, de a tulaj nem örült neki igazán még jó, hogy eltűntünk a tömegben. Nem tudom mi a baj, azzal ha örök időkre megmarad a lenyomata a standjának. És üdvözlöm Önöket a Time Square-n. Hát igen, a következő képen a „falu bikája” látható. New York nem szűkölködik marhákban, na persze belőlük nem hamburger lesz, hanem utcai alsónadrágos gitáros cowboy. Ez a reklámok paradicsoma, az abszolút hirdetés és kisfilm ideál hely. Minden reklámszakember nagy álma lehet, hogy csak három másodpercre, de az ő alkotása felkerülhessen valamelyik kivetítőre vagy táblára. Itt tényleg mindig zajlik az élet. Andris mesélte, hogy bármi országot vagy államot érintő információ van az összes tábla és kivetítő híradós „csatornává” alakul át, és onnan nézik az ember az eseményeket. A foci döntött is leadták itt elvileg, milyen élmény lehet, hogy bárhol állsz meg a téren és a cipődön kívül bármerre nézel látsz mindent. Egy lelátó is van a tér egyik végén, oda felmentünk és leültünk néhány percre. Nem csak azért esett jól mert megettük a csokijainkat, hanem mert nagy megdöbbenésemre, New Yorkban nem lehet leülni. Ha ülni akarsz menj és keress egy parkot valahol vagy a kocsidat, nincsenek se székek se padok kirakva sehol ez volt az egyetlen hely. Nálunk azért lépten nyomon lehet találni egy kis pihenésre alkalmas tákolmányt itt nincs semmi, jól menj és haladj. A gyors közlekedő sáv mindig az út melletti rész ott be is darálnak ha nem rohansz, a fal mellett valamivel már alkalmasabb a terep a fényképezésre. Én meg ezt a helyet „térnek” nevezem inkább, mert nem olyan,amit én értek a tér alatt. Mellettünk karnyújtásnyira kocsi forgalommal terhelt élet folyik. Ha hőség meg elérte a tetőpontot, ott ültünk, ahol a felhőkarcolók nem adtak védelmet, és majd kisült a zsírunk, szakadt rólunk a víz. Ez is jellemző erre felé, láttunk egy ingyen ölelés táblát tartó fekete pasit, és ha hiszitek ha nem itt divat odamenni és ölelgetni. És itt nincs benne semmi, nem húzza ki a tárcádat a farzsebedből csak megölelitek egymást, melegen nem úgy mint két idegen, mosolyogtok egy sort és mindenki megy tovább egy mosollyal az arcán. A Time Square magáért beszél nem szükséges bemutatni azt hiszem senkinek. Viszont találtunk egy kivetítőt, ami nagyon cseles. Az első reklám, amit láttunk rajta, úgy volt megcsinálva, hogy téglafal volt a „reklám” körül. De később mikor újabb reklám következett, akkor kiderült, hogy a kivetítő körül nem téglafal van, hanem a kivetítő azaz a reklám része volt a téglafal keret. Ezt így nehéz elmagyarázni, de a képeken szépen látszik mire gondolok. A téren belefutottunk, plüss figurának öltözött adománygyűjtőkbe, és mivel köztük volt Alvin az Alvin és a mókusokból, Andrisról készítettem is egy képet a rágcsálóval. Nem minden nap fut össze az ember az utcán egy gyerekkori kedvencével nem igaz? J A következő állomásunk a térről nyíló Disney bolt lett, ez sem volt betervezve, de miért ne. Most van egy új mese a mozikban, nekem még nem volt szerencsém hozzá, valami vörös hajú kislány a főszereplője. Abból a meséből az összes figurát halmokban lehetett látni a bolt különböző polcain. Volt azonban más csemege is a régebbi generációknak: Micimackó, Toy Story (mert tényleg lehet Toy Story-s játék figurákat venni), Vasember, Batman stb. A bolt közepén volt egy nagy körhinta, amiben más és más mesékből származó plüss figurák utaztak, körbe és körbe. Ebben a boltban kitomboltuk magunkat, plüss ölelgetés, Vasember utánzás, és a Disney boltíve alatt is elkattant néhány fotó. Mert a mesevilág kapujában lenni olyan jó.

 A boltból kilépve még egy képet készítettünk az utcáról mikor azzal a szomorú ténnyel szembesültünk, hogy az elem a felére merült, de legnagyobb baj, az volt, hogy elfogyott az 1gigás SD kártyán a hely. Választanunk kellett, hogy vagy fényképek készítése nélkül folytatjuk utunkat vagy kitörlünk a képek közül. Mire elértük a közelben lévő sarkot már tudtuk, hogy nem lenne szívünk egyik képtől sem megválni (főleg nem nagy tételben) és kéne fényképezni. A sarkon egy elektronikai bolt volt, ahol pont nem volt 1 gigás SD kártya, de 2 gigás már volt. Hát mit volt mit tenni, megkérdeztük mennyi. Elhangzott egy csillagászati eszköz, mire angolul lazán közöltem, hogy szerintem ez drága és menjünk tovább és elkezdtem húzni Andrist. A pasi meg megérezte, hogy ebből így nem lesz vásár és egy magyar árhoz közeli összegért odaígérte. Na ez így már mindjárt jobb, akkor megegyeztünk. Így nem töröltünk és nem is maradtunk fotók nélkül. Így kalandjaink illusztrálva folytatódnak. Egész véletlenül elkeveredtünk, na jó, jó irányba haladtunk tovább.  És elérkeztünk egy „drágaságom” utcába, vagy ha úgy tetszik az arany közbe. Az egész street-et alig keresztezték avenue-k és végig csak ékszer boltok voltak. Nem csak ezüst meg arany, hanem gyémánt ékszerek is volt a kirakatokban, nem akartam hinni a szememnek, de az árcédulák láttán is dobtam egy hátast. Elárulom nem vagyok az a shoppingolós, kirakat bámulós, tündérke, így most is inkább a város érdekelt és nem ezek a kirakatok, így nem álltunk meg egyiknél sem nézelődni. Egynél lassítottunk csak, hogy lássuk az árakat és már kint is termet egy öltönyös eladó, milyen rámenősség elképesztő. Ezután Andris meglepetés helyére mentünk, a Nintendo Word-be. A csoki és a rajzfilm szaküzletek után nagy elvárásokkal mentünk be, de sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Alig volt valami a boltban, ha a gyerekek arcából kirakott képet nem számoljuk. Gyorsan körbe jártuk és folytattuk is az utunkat és meg is pillantottuk a Rockefeller épületeket. Középen egy nagy kört alkotva, szerintem minden ország zászlója megtalálható volt, meg is kerestük a miénket. Mivel aznapra nem terveztünk belépőjegyes látnivalókat így nem mentünk fel a csodás kilátással kecsegtető tetőre. De a hirdetőtáblát, ahol megmutatják mit láthattunk volna azért lefotóztuk. J Úgy tűnik az a márka, aki nem képviselteti magát New Yorkban külön boltként az nem számít semmit. Mivel a legot is megtaláltuk Andris legnagyobb örömére. Elérhetetlen magasságú lego adagoló fal volt körbe a falakon a boltban, és kis és nagy zacskónyi legot lehetett venni tetszés szerint feltöltve a különböző színű és alakú darabokkal. És persze, hogy legoból készült szobrok és faliképek díszítették az egész boltot, még egy nagy lego sárkány és végig kígyózott a termek között. A Szent Patrik templomot renoválták, így kívülről annyi nem lehetett lélegzetállító képeket készíteni, de belülről is megpróbáltuk. Egy gyertyagyújtás után felvettük újra a sétatempót és tovább mentünk. Ismét találtunk egy gazdag utcát, na itt már fotóztam néhány ékszert nektek, hogy eltudjátok képzelni micsoda darabokat tesznek ki itt teljes nyugalommal a kirakatba. 

A következő állomásunk a Central Park volt. Összefoglalva: gyönyörű, sok oldalú, zöld, viszonylag csendes, nem zsúfolt, oázis. Kisebb tavak benne van amelyiken csónakázni lehet, van amelyiken vitorlásokat irányítanak távirányítóval mint az egeres filmben. Nagyon sokat ülnek nem csak a padokon de fűben is, és a piknikezés is gyakori látvány. Ha New Yorkban jár az ember ennie kell egy hotdogot, ez amolyan törvény féleség. Ezért mi is vettünk egy szabvány darabot, mert tudni illik minden sarkon ugyan annyiért és ugyan olyat árultak és kifeküdtünk a fűbe megenni. Annyi elfáradtunk a sok sétától és olyan jó volt az árnyékban heverészni, hogy el is szundítottunk egy fél órára. A táskákat persze kispárnának használtuk biztos, ami biztos, de nem mi voltunk az egyetlenek, akik nem tudtak a nagy nyugalomnak ellenállni. Sajnálom, hogy a WC lejáraton túl több képet nem készítettem e neves helyről mert én még ilyen förtelmes helyen életemben nem jártam. A WC fülkékből kilátszott mindazoknak a feje teljesen, akik nem ültek rá a WC (még vagy már vagy egyáltalán nem) mert iszonyúan alacsony volt az elválasztó fal, de alul meg a térdek látszottak ki. Alig takart valamit az a kis falacska, undorító volt soha többet. A park felét se volt időnk bejárni (meg lábunk se volt addigra hozzá), de egy csodaszép szökőkutat is találtunk benne. Ahol egy magyar család kirándult éppen, de nem volt kedvünk velük csevegni így nem lepleztük le magunkat. Akkora a park, hogy még egy kisebb állatkertnek is helyet ad, aminek a kapujáról készült az egyik fénykép. A park után elindultunk vissza az állomásra, de azért út közben még lőttem pár fényképet. Amúgy ritka büszke vagyok arra, hogy a képek többségében nem mászkáltak bele az emberek és az autók között is elég jól fotóztam a túlsó oldalt, mert ilyen tömegben higgyétek el ez mutatványnak számít. Chryler házról készítettünk fényképet, amikor megérkezünk a városba de visszafelé szerencsésebb volt a fekvése az épületnek így megint csináltunk pár képet róla. Mivel a vacsit le kellett késnünk mert nem jöttek értünk elég hamar így választottunk a vasúton egy pofás kis szendvicset. Mint ahogy azt a kép is tanúsítja, tele pakolták csirkével, és nagyon finom volt. Ezután felszálltunk a vonatra és kissé döcögősen, de  visszakerültünk a táborba, ahol fürdés után hulla fáradtan terültünk el az ágyon, és azon gondolkodtunk, hogy fogunk felkelni másnap hajnalban dolgozni menni. Örülök, hogy ha személyesen nem is, de így a blogon keresztül velünk tartottatok a kalandunk során. Remélem élvezetes volt az ingyenes idegenvezetés általam és mindenki kellően elgémberedett lábakkal fog felállni a gép elől. :)