Üdv. Mindenkinek!

Itt az ideje, hogy folytassam történetemet. Az én munkám sokkal változatosabb, mint a Pollié. Szegény egésznap csak a konyhában van, vagy annak a környékén, vele ellentétben én már többször is bejártam a tábort, minden egyes házát és sportpályáit is. A héten még New Yorkba is eljutottam, mert az ottani irodáját a tábornak akarták átköltöztetni ide. Reggel 6kor indultunk és fél 11re értünk az irodához, persze az kb a fele időt a városban töltöttük a dugóban. Egy cseh srác volt a sofőr akivel mentem, ő már 6. alkalommal van a táborba és már egész jól ismeri az itteni életet. Azt mondta, hogy azokat a napokat szereti amikor a táboron kívül kell vezetnie és emiatt lemarad a közös étkezésekről, mert ilyenkor azt ehet ihat amit csak akar, és a tábor fizeti neki. Reggelit még az út elején ettünk egy helyi étkezdében. „Market & Deli” volt kiírva rá, nem tudom ez pontosan mit is jelent de New Yorkban is minden sarkon sőt egymás mellett több is volt belőle. Ez egy olyan gyorsbüfé volt, ahol voltak polcok is, mint a boltokban, és mindenféle dolgot lehetett ott venni, az élelmiszertől a köztakarító eszközökig. A kiszolgáló pult tele volt különböző salátákkal és a különféle húsokkal és sajtokkal, ahogy otthon a boltok húsos boltjaiban lehetett látni. A pult fölött volt egy hatalmas tábla tele különféle ételekkel. Nem tudtam hirtelen mit és kérjek, úgyhogy azt kértem amit a sofőr is. 2 szendvicset ettünk az egyiket tükörtojással és baconnel, míg a másikat a tojás mellé húspogácsával. Nem tűnt olyan nagynak, de nagyon laktató volt.

Az út első felében az erdei főutakon mentünk, ami számomra furcsa volt, hogy az éles kanyarokban egy kicsit kiszélesítették az utat és a záró vonal is meg volt duplázva, hogy így egy kicsit nagyobb helyük legyen a kanyarodásra. Az utak itt ugyan olyan rosszak voltak, mint otthon, pedig azt hittem, hogy abban az országban, ahol mindenki autóval közlekedik ott legalább erre figyelnek. Vicces, hogy az utak mellett van egy tábla, hogy „adopt a road”, amit nem tudom hogyan kell érteni, de én úgy értelmezem, hogy adományozz egy kis pénzt és akkor az út egy részét a te pénzedből tartják rendben. Hamarosan elértünk az autópályára, ami annyira nem volt megkülönböztetve, mint Magyarországon, szinte észre se lehetett venni, hogy áttértünk, csak szélesebb lett az út. New York határán kapuk voltak az utakon, mint a határokon szokott lenni, és itt fizetni kellett, hogy bejuthass a városba, sőt még vissza fele is fizettünk. 1.25$ lett volna, de mi 2$-t fizettünk, mert teher autóval mentünk. A város első fele szinte csak gyárakból állt illetve, hatalmas parkolókból, majd ahogy közeledtünk Manhattan felé egyre nagyobbak voltak a házak. Szinte mindenhol több 10 emeletes téglaházak voltam, amitől az egész város agyagszínben festett. Manhattan egy sziget ezért egy hídon kellet keresztül menni, amire egy hatalmas emelkedőn kellett feljutnunk és így a házak felett haladtunk a belváros fele.

Manhattan szinte olyan , mint a filmeket, hozzá tenném, hogy itt is rengeteg a hatalmas tégla lakás és nagyon sok növény és park van. Az épületek többnyire 30 emelet felett vannak, de akadnak köztük csekély 10-20 emeletesek is, amitől a többi csak még magasabbnak tűnik. A házak előtt néha van egy földszintes sáv ahol boltok vannak, amit szerintem azért is nem építettek be felhőkarcolóval, mert a többi háznak az ablaka erre nyílik és így nem lehet. New Yorkot úgy szokták emlegetni, hogy a város, ami sohasem alszik, de azért reggel 7-8 fele még elég üresek voltak a járdák illetve minden zárva volt, ehelyett én úgy hívnám, hogy a város ami sohasem készül el. Minden egyes utcában valamit építettek, ami nehézkessé tette a forgalmat, sőt a 2. utca több kilométeres szakasza is le volt zárva. Azt mondják a belvárosban nem lehet eltévedni, mert nagyon egyszerű, és tényleg az, párhuzamosan egymás mellett növekvő sorrendben jönnek az utak (2nd avenue, 3rd avenue, ….) persze egyes utat átneveznek pl. Lexington avenue, park avenue….; és rá merőlegesen az utcák (streets), mint a kockás füzetben. A 114 utcából indultunk és a 14 utcába akartunk menni, csak hogy szemléltessem a város nagyságát. Az iroda egy többszintes lakó épületbe volt a 9. emeleten. Mi egy teher lifttel közlekedtünk, a nagy csomagok miatt, és volt egy lift kezelő aki manuálisan irányította a liftet, tehát ő egy karral irányította, hogy most felfelé megyünk, most lefele, és ha egy kicsit túl ment akkor egy kicsit korrigált rajta. Ráadásul nem láttam sehol se kijelzőt ami mutatta a szintet, hogy éppen hol vagyunk, szóval szerintem fejben számolta.

Az irodában ott voltak a korábbi vezetők akiket megismertünk és még pár ember rajtuk kívül. Az egyikkel beszélgettünk egy kicsit és ő mesélte, hogy ő is hamarosan kiköltözik a táborba és ott tölti majd az egész nyarat, nyáron szinte az egész iroda kiköltözik ide, és ezért kellett felmennünk teher autóval, hogy elvigyünk minden cuccot. Ami még a pakoláshoz tartozik, hogy volt egy férfi aki, 3-4 méteres gerendákat pakolt a lift elé, amíg mi cipekedtünk, és mire vissza mentünk, már nem voltak ott. Később vettem észre, hogy a liftben kinyitották a felső ajtót és valószínűleg oda dugták ki a gerendák végeit, bezzeg mi itthon a matracot nem tudtuk felvinni a lifttel. Miután végeztünk az irodában elindultunk haza felé, most már sokkal gyorsabb volt az út, hogy nem az építkezős úton mentünk. New Yorkban, szinte minden utca egy irányú, és szinte végig szlalonozva tudsz eljutni ahova csak akarsz. A forgalom sokkal nagyobb mint nálunk, mindenki agresszívan próbál meg előre furakodni, különben nem jutnának sehova, sőt a gyalogosok sem foglalkoznak különösebben a lámpával. Ebédet a BurgerKingben ettünk úton hazafele, a sofőrrel megegyeztünk, hogy kipróbáljuk a triple whooper burgert, utána kérdezték, hogy simán, vagy menüvel kérem, mondtam, hogy simán, de a sofőr mondta, hogy menu-t nyugodtan, meg mindenből nyugodtan kérjem a legnagyobbat, hiszen a tábor fizeti, úgyhogy bőségesen megebédeltünk a tábor pénzéből. A történethez tartozik, hogy 2 srác jött még pakolni az irodába, de mivel ők nem fértek be a teherautóba, ezért vonattal jöttek. Nekik is fizette a tábor az útjukat, a reggelit és az ebédet is, úgyhogy ők ellátogattak a fővárosba, kicsit dolgoztunk, maximum 1 órát, majd gondolom megnézték a várost, majd este hazajöttek, persze ennek a nagy részét a tábor állta.

Általában a munka nekünk egyszerű, kicserélni a tűzjelzőket, megjavítania szúnyoghálókat, a lyukakat kifújni PUR habbal, és mi egymás. Ma betettük a stég elemeit a vízbe, ami annyiból állt, hogy egy markoló felemelte, 2 srác beakasztotta a kampót, és én egy másik sráccal meg kiakasztattuk a kampót a vízben. Délben megérkeztek a Golf autók, amikért mindenki oda volt. Minden csapat kapott egy kocsit, már mint a konyhások, a karbantartók, a takarítók és a többiek. A délutáni feladatunk az volt, hogy cseréljük ki a villanykörtéket ahol kell, végül csak 1 villany körtét cseréltünk ki, de bejártuk érte az egész tábort. A mexiói sráccal mentem, akit Isaac-nak hívnak, mert csak ketten vagyunk jelenleg karbantartók. Ő vezetett, de olyan utakon mentünk, hogy egyszer fennakadtunk egy kövön, szerencsére ketten is le tudtuk róla emelni a kocsit, ráadásul úgy vezetett, hogy néha majdnem felborultunk, vagy belement az árokba. A kocsi elektromos úgyhogy éjszakára be kell dugni a töltőre, sőt ha egésznap megyünk vele, még ebéd időben is. Tegnap a baseball pályát tettük rendbe, ki kellett gazolni a földet a palánk mellett. Én megcsináltam egy egész nagy területet ameddig a többiek piszmogtak mellettem, majd később megjött a főnök és mondta, hogy nem kell ám ennyire, mert, hogy úgyis le lesz takarva homokkal, úgyhogy messziről lehet látni, mit csináltam én, és mit a többiek. Azzal zárnám a bejegyzésemet, hogy ma fél 4kor megkérdeztük az egyik felettünk álló pasit, hogy mit csináljunk, mondta hogy menjünk el valahova mindegy hogy hova, csak ne legyünk a fő épület közelébe, és bújjunk el, majd 4kor jöjjünk vissza…