Tegnap ebéd utáni szünetben olyan szép idő volt, hogy fogtam a „fülest” („zenelejátszó kézi készüléket”) meg egy könyvet és elbattyogtam a főépület előtti székekhez. Olyan helyet választottam, ahol úgy volt megnyírva a bokor kicsivel lejjebb a domb oldalban, hogy pont beláttam az egész tavat. A nap végre valahára hét ágra sütött én meg a zene ritmusára ringatva a lábam, „feltörtem” a még szűz könyvemet, amit születésnapomra kaptam. Az, az illat, ami egy új könyvből árad egyszerűen utánozhatatlan, ahogy finoman megroppan a könyv gerince az első kinyitásnál és megsercennek benne a még ismeretlen oldalak. Mesés. Ha megkérdezik melyik könyv a kedvencem, azt szoktam mondani, hogy van néhány nagyon jó, amit olvastam, de kedvencem még nincs mert még nem olvastam hozzá eleget. Akárhányszor elkezdek egy új könyvet, mindig úgy érzem, hogy igen ez lesz a kedvencem, és ez mint mindig most is így történt. Teljesen mindegy, hogy milyen fajta vagy témájú könyv, mindig egy teljesen új világot tár az ember szeme elé, és ez csodálatos. Az ember nem a könyvek között válogat, hanem azt a könyvet keresi, ami a neki tetsző világról fog majd szólni. Amelyik kötet egy olyan történetet hordoz ,ami valamilyen módon képes kapcsolódni a mi világunkhoz, az álmainkhoz, a hangulatunkhoz, az érdeklődési körünkhöz, a fantáziánkhoz, hozzánk. Amikor megroppant a kezemben az új könyvem eltöprengtem néhány pillanatra azon, amit korábban a washingtoni srác mondott, hogy ő már több ezer könyvet olvasott. Emellett a mennyiség mellett az én laza tankönyvek nélküli 190 körüli listám (az utóbbi pár hónapban elfelejtettem tovább írni, majd otthon pótolom) elbújhatna. De én mégis őt sajnáltam, mert nem tud olvasni, helyesebben ő csak olvas. Én megérzem a könyvet, amit a kezemben tartok, én képes vagyok átvenni a ritmusát, átélni minden egyes sorát. Én nem átrohanok a könyvön, én nem villám olvasással gyorsan megtudom elejétől a végéig az eseményeket. Én a saját részemmé teszem, úgy, hogy minden könyvből tanulok valamit, megőrzök valamit. Legyen az akár egy szép idézet, egy nemes gondolat, egy kép a fejemben, amit a sorokhoz képzeltem. A könyvet nem csak a történetért kell olvasni, arra az újság való meg a napi hírek. A könyv élményt ad, amit szerintem túl gyorsan nem lehet megszerezni, mert eltapossa az ember azokat a kosza gondolatokat, amit egy könyv képes adni, ha tisztelettel olvassák. A betűket egymás után ízlelni kell. Én elkezdtem megérezni az új könyvemet, valószínű ezen gondolatok miatt haladtam csak, 6-10 oldalt vele egy óra alatt mert úgy éreztem, hogy jól esik közben felnézni néha a tóra, elgondolkodni azon amit a könyv üzent nekem. Néha azért is megálltam az olvasással, hogy az aktuális kedvenc dalaimból a refrént végig dúdoljam. Azonban az élvezetnek vége szakadt mert menni kellett vissza konyhába dolgozni…

Munka után jól esett volna kicsit levezeti a feszültséget, így remek ötletünk támadt. Irány a baseball pálya és üssünk egy párat. Tényleg nagyon megnyugtató beleütni a labdába, de azért ez elég ritkán adatott meg. J Majd váratlanul csatlakozott hozzánk az új mexikói srác is, majd megérzett a sütős lány is akit meghívtunk. A koser felelős meg olyan mint egy nagy gyerek, mindenhova oda kíváncsiskodik és ő is mindent ki akar próbálni, így neki is dobáltunk párat, hadd üssön. Miután lefáradt a csapat elmentünk befejezni a filmet, amit még a múltkor este kezdtünk el, de most vittünk elemlámpát így nem kellett sötétben haza tapogatózni mint a múltkor.  Nagyon jó lezárása volt ez egy kemény napnak.