Micimackó, te kérdezted, hogy mit csinálnak a vendégek és a tábor lakói egész nap. Hát ez egy nagyszerű kérdés. Mivel én egész áldott nap a konyha és az étkezők között szaladgálok semmit nem látok a külvilágból. Illetve ha nagy szerencsém van az időjárás egy töredéke az ablakból is látható. Annyit tudok mondani, hogy a TEVÁs vendégek órákszám csak tornáztak meg jógáztak. Már amikor nem a fűben hemperegtek, mert tényleg csináltak ilyeneket, nem csak feküdtek, hemperegtek benne. Amikor szüneteim vannak, akkor az étkező meg a kisházam közötti rövid ám meredek és hegyi kecske lábakat igénylő terepen, kígyót kutatva mászok felfelé. Abban vagyok csak biztos, hogy ezen a rövid szakaszon én nem látom őket, a fent említett néhány mozgás fajtán kívül én semmit láttam még az ide érkezőkből, ja meg, hogy esznek. De nem akárhogy hanem mint a disznók, tisztelet és köszönet a nagyon csekély kivételnek. Talán többet tud mondani a dologról majd megkérdezem. És hiába minden kérés, hiába a sztrájk felvetése Andris nem szeret írni. Ne erőltessük majd ha megjön a kedve akkor jelentkezik.

Az idő annyira csapongó, hogy a megsülünk és hőségriadóból fél nap alatt átmegy a „hol a két pulcsim” korszakba. Ma reggel is olyan hideg volt, hogy szinte mindenki magától vette fel a fehér felsőt, hogy legalább az rajtunk legyen. A pulcsit is alá vették néhányan, de nem a legkényelmesebb hosszú ujjúban dolgozni.

Ma átköltöztettük az összes bőröndünket az új szállásunkra. Helyesebben ki ki a magáéba, mondjuk Andris volt olyan kedves és átcipelte a táskám. Nagyon nem tetszik nekem ez a külön élés főleg, hogy én azt hittem, hogy egy körzetben leszünk legalább. De nem. Igaz nem a tó két különböző oldalán lakunk, de még így sem kicsi a táv, amit meg kell tenni egymás házáig. És nem is igazán a távolsággal van a baj, hanem a tereppel. Olyan jó painball bajnokságokat lehetne itt tartani, mert lépten nyomon sziklák, kövek, fatörzsek, kidőlt fák, hegyek és völgyek tarkítják az utat. Leginkább mégis az utat utálom, mert nem beton (az csak a konyhában van) hanem sziklás, köves és nagyon egyenetlen és nem esik jól rajta járni. Az avar sokkal kényelmesebb, de attól meg félek, mert nem látok hová lépek, és nem szeretnék valamire rálépni, ami mozog. A másik veszélye az avaros terepnek, hogy nem tudod milyen mély, ahová lépni akarsz. Van, hogy meglepődök, mert néhány centiméternyire számítok és süllyedek egy kicsit mikor ránehezedek a lábamra, és még csúszik is. Szóval nem tetszik nekem ez a külön kabinban élés, meg Andris sincs oda tőle. Így eldöntöttük, hogy még ma este a régi helyünkön alszunk és csak az esti és reggeli cuccainkat hagyjuk a régi helyen. Mivel az egyik táborigazgató pont a régi helyünk mellett lakik és látta a fényt a szobába mégse szólt gondoltuk nem olyan nagy baj az.

Este fürdés után megkérdeztem az egyik felszolgáló lányt, aki már 10 éve jár ide vissza, hogy hogyan is van ez a fürdőszoba kérdés. Neki tudni kell hiszen nyolc évig táborozott itt és tavaly óta meg már dolgozik a táborban. Elvileg ahol én fogok lakni és ahol Andris lakik, a kettő között fél úton van a fürdőház meg egy gyerekkörlet. Arra voltam kíváncsi, hogy akkor most ezek a gyerekek majd velünk fogják megosztani a zuhany kabinokat és WC-ket. „Dzsil” (ez a lány beceneve) szerint igen, de figyelni kell majd rá, hogy a gyerekek ne érezzék kényelmetlen helyzetbe magukat. Így nem vetkezhetünk le előttük és nem lehetünk soha meztelenek sem. Gondolná az ember ez nem baj, dehogyis nem . Mégis, hogy vetkőzzek le és törölközzek meg a zuhany után ha nem láthatnak meg?! Ja, a zuhanyfülkéből nem jöhetsz ki csak törölközőben és abban is mehetsz csak be, majd mint egy vak egér, tapogatózva ki kell nyújtani a kezed és megkeresni a függöny mögül a fogast. Nevetséges. Persze a kis lányok ne érezzék rosszul magukat mert meztelen nagyobbakat látnak, de az itt dolgozó lányok meg haljanak bele a szégyenbe, hogy a fél táboron keresztül törölközőbe kell oda-vissza vonulni a fürdőházba. Arról nem is beszélve, hogy ha út közben nyakig felöltözött lányokkal és fiúkkal találkozunk szerintem az kellemetlenebb mint a fürdőben megtörölközni és felöltözni. Erre mondta, hogy ha ennyire zavar, a WC fülkében is átöltözhetek mindig, ugyan kérlek gondolkodjunk már egy kicsit. Nem fogok két hónapig bújócskát játszani és egyfolytában a piciket lesni több mint 10 óra munka után. Aztán azt mondta, hogy ha jól emlékszik (10 év után elvárható) akkor csak két hétig fognak ezen a részen gyerekek lakni. Akkor meg mi a fenének kellett most kiköltözünk?! Néha annyira érthetetlenül gondolkodnak az itteniek.