Tudom, hogy már volt összefoglaló az elmúlt hét eseményeiből, de szeretném kiemelni a keddet. Úgy gondolom ezen a napon, nagy fordulatot vett az itteni helyzetem. Nem volt jó hangulatom mikor már felkeltem akkor sem. Nem volt különösebb oka, csak „nem akartam még az ágyból se kimászni”, napom volt, és alig vártam, hogy vége legyen a napnak. Kedd mint tudjuk a Tüsi szabadnapja, de már lemondtam a alfőnöki pozícióról. Voltam vele, hogy nem kapok elég fizetést ahhoz, hogy idegileg kikészüljek és nem olyan fontos, hogy elmondhassam magamról, hogy vagyok itt valaki. Nem fogok vergődni a konyhásokkal mert úgyse hallgatnak rám, akkor legyen meg az akaratuk és lássuk más, hogy csinálja. Így került a képbe, az Linda az egyik cseh lány. Sajnos az angolja elég gyatra, sok alapvető szó hiányzik a szókincséből, de mivel egy helyről jöttek a Tüsivel, neki gyorsabban elmondhatta, hogy mit vár a csapattól, amíg ő távol lesz. A probléma azzal volt, hogy Linda nem tudta nekünk átadni angolul, hogy mit szeretne, de mivel már megvan a napi rutinunk nagy bajok nem voltak. Helyesebben neki voltak nekünk meg nem. Mi csináltuk, amit minden nap begyakoroltan szoktunk, őt meg szétszedték az emberek a sok hülye kérdéssel és kívánsággal. Hazudnék ha azt mondanám, hogy egy kicsit nem élveztem, hogy mindenki jött hozzám, hogy neki most lusta reggeli kell, neki ez kell, neki az kell, neki ez a baja, neki meg az én meg csak rámutatok a lányra, hogy „vele beszéljetek, ő most a főnök”. Szegény tényleg sokat nyavalyogtak neki aznap, ezért is örültem, hogy ma nem nekem kell a panaszládikákat hallgatni.

Mattal elég jobban vagyunk, (mit ahogy látszik nekik becenevük sincs), de ebéd előtt megbolondult. Épp az üdítőket csapoltam kancsókba, mikor odajött hozzám és egy szó nélkül a fejemre borított egy fél pohár hideg vizet. Én meg csak lestem percekig, hogy mi van. Na aztán mikor megjött a hangom, elmondtam neki a véleményem arról, hogy ez milyen rohadtul nem vicces. Mert, hogy ő poénnak szánta, de mint láthatta nem igazán úgy fogadtam a meglepetését, ahogy ő szerette volna. Mivel nem volt kedvem megvárni míg megszárad a felsőm és amúgy is szükségem volt egy kis egyedüllétre hazamentem pólót cserélni. Egy szó nélkül leléptem a munkából, csak Mattnek mondtam, hogy ezek után befejezheti az én munkámat is, amíg haza megyek. Nem mondhatom, hogy esett az eső, de azért nem volt annyira jó idő aznap. Haza felé menet, azon gondolkodtam, hogy annyira gyerekesek ez ott a konyhában, hogy az döbbenetes. Mintha valami kisegítő óvodában volnék néha. Én próbálom végezni a dolog, úgy hogy azzal ne legyen probléma, ő meg poénból nyakon önt egy pohár hideg vízzel. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy a méregtől vagy inkább a bennem gyülemlő feszültségtől vagy csak pusztán a ténytől, hogy szarul érzem magam itt, de nekiálltam itatni az egereket. Mindig is utáltam sírni, de most muszáj volt, nem tudtam visszatartani. Pechemre a magányról is lemondhattam, mert Andris otthon volt, na ettől meg csak még jobban nekiálltam bőgni. Elmeséltem neki, hogy mi történt, ő meg csak csodálkozott mert a Mattal tényleg jobban voltunk. Mondtam Andrisnak, ha visszamegyek (mert úgyis kiderül, meg megkérdezik hol voltam és nem fogok hazudni) és a Mattnak útilaput kötnek a talpára, hogy ezzel a viselkedéssel „szevasz tavasz” indulhatsz haza, felajánlom, hogy ne őt küldjék haza, hanem engem engedjenek el haza a „bírság” nélkül. Mert nincs kedvem kifizetni egy halom pénzt azért, mert feladtam. Végül csak a chef felesége kérdezte meg, hogy mi történt, mert ő ült mellettünk az ebédnél, mert csak arra értünk vissza. Biztos kiszúrta, a vörös szemeimet, ami nem lehetett nehéz. Elmeséltem neki, és azt mondta ezt nem lehet ennyiben hagyni, erről be kell számolni a Tüsinek, amint megjön. Egészen a vacsora végéig nem szóltam senkihez és Mattat is kerültem, ahogy csak lehetett. Nem volt kedvem vele szóba állni egyáltalán. Ami azért nem egyszerű mert egy étkezőben dolgozunk.

A gyerekek étezése után leült mellém a svéd asztal mögé, és elnézést kért, hogy rájött, hogy tényleg rossz vicc volt, ő csak hülyéskedni akart. Mondtam neki, hogy tudja jól, mert hetek óta együtt dolgozunk és nem hiszem el, hogy neki nem tűnt fel, hogy semmilyen „mókában” nem vagyok benne soha és nem is szeretnék hülyéskedni velük és hálás lennék ha engem nem kényszerítenének bele ezekbe. Engem idegesít, hogy ezek csak ökörködnek a munka meg nem halad és a szabadidőnk rovására megy, minden. Ráadásul arról sincs fogalmam, hogy hol van az a határ, ahol még a főnök mosolyog a marhaságokon, hol szól ránk és hol repülhetünk egyből haza miatta. Ha magamtól nem adhatom fel, ki ne rúgjanak, mert úgy nem akarok hazakerülni. Arról is meséltem neki, hogy nem érezem jól magam itt a táborban, hogy sok mindenről nem volt szó, mikor belementem, hogy kijövök Amerikába és, hogy sok a probléma velük, munkatársakkal is. Aztán szó szót követett és beszélgettünk más dologról is, amit most nem fejtenék ki részletesebben. A lényeg, hogy próbáltuk elsimítani a dolgot, de azért nem megy olyan könnyen a felejtés. A beszélgetés vége, én is megnyugodtam és ő is nagyon bánta, amit csinált. Aztán bejött a Lusti, hogy most már aztán igazán csináljunk valamit, mert ő nem fog helyettünk is dolgozni, jó tudni, hogy nekünk szabad helyette de fordítva már nem áll a dolog. És mivel tényleg elbeszélgettünk vagy 11 percet, felszaladtam Andrisért a könyvtárba, az emeletre, hogy jöjjön le segíteni teríteni, nehogy balhé legyen ebből. Nagyon aranyos volt, le is jött segíteni, és mindenki el volt ájulva tőle, hogy milyen rendes. Persze én ezt már évek óta tudom. J A terítés vége felé odajött hozzám a Jill és azt mondta, hogy beszélt Mattal és mondott neki dolgokat, abból, amiről beszélgettünk és, hogy elnézést szeretne kérni a korábbi viselkedéséért. Kicsit pletykás ez a Matt, ezt sem árt fejben tartani, de ennek hála Jillel is elástuk  a ki nem mondott csatabárdot és a viszonyunk jelentősen megváltozott akkor este, természetesen pozitív irányba. Azóta is megy a játék a konyhában, nem bírnak leállni tényleg olyanok mint a zabolátlan gyerekek, de legalább engem nem akarnak belevonni. Ha van kedvem csatlakozhatnék, de nem igazán akarok és ők ezt azóta tiszteletben tartják. Lehet az én könnyeimre volt szükség ehhez a változáshoz. Néha ezek szerint ez is megoldás lehet egy problémára.