New Yorkba egy hatalmas repülővel mentünk, ebből fakadóan egyáltalán nem rázkódott meg szép egyenletesen szállt fel és le nem úgy mint a kis gép, amivel Bécsbe mentünk. Sajnos jóval magasabbra mentünk, mint a másik járattal így kevésbé volt lenyűgöző a látvány, de még így is fantasztikus volt. A repülés alatt semmi említésre méltó nem történt, ha leszámítjuk, hogy kétszer kaptunk enni és filmet nézhettünk. A repülőről leszállva külön választották az amerikai és a zöld kártyás utasokat, akik előnyt élveztek velünk szemben az ügyintézésnél. Miután kiálltunk egy tekintélyes sort (mert másik járat utasai is velünk várakoztak) fellélegeztünk..amíg meg nem láttuk, hogy az „igazi” sorra vártunk eddig. Elképzelhetetlenül hosszú sor kígyózott a pultok előtt, ahol mindenféle papírokat kértek és csak utána vehettük fel a bőröndöket. Miközben WC-n voltam a repülőn egy kék színű kérdőívet kapott Andris, amit kitöltött. Miután a kígyózó sor elejére került kiderült, hogy kötelező leadni az a kék „customer declaration”-t, így az egyik biztonságitól nekem is beszereztünk egyet. A kígyó sor után újabb kis sorokba küldek minket, amik már a pultuk előtt voltak. Az előttünk álló kínai csajjal volt vmi gond mert csak rá majdnem 20 percet vártunk…És mi jöttünk, de mint kiderült nincs I-94 nyomtatványunk….Szóval megmutatták, hol lehet kérni és nagy nehezen kitöltöttük azt is. Igazán mondhatták volt a sorok előtt is, hogy honnan kéne nekünk ilyen legyen, bár Andris szerint a légi utaskísérőknek volt de nem osztogatták csak a kék papírt….Újra kiálltuk a „rövid” pult előtti sort és megvártuk még minden papírunkat alaposan átnézni a pasi és végre kaptunk pecsétet és mehettünk felvenni a bőröndöket. Miután sikerrel jártunk, újabb sor következett, ahol átnézhették a bőröndök tartalmát, a miénkre pont nem voltak kíváncsiak. Ezután jött a legjobb, végre kiértünk a reptérről, de hogyan tovább? Tudtuk, hogy a „shuttle” olcsóbb mint a taxi és szintén háztól házig visz így próbáltunk találni egyet. Mivel fogalmunk nem volt a hatalmas káoszban és tömegben, hogy mire kéne olyat találni ami arra megy amerre mi szeretnénk megkérdeztünk egy rendőrt. A rendőr odament egy shuttle-hoz, ami egy mini kisbuszszerű szürke autó és mondott vmit a sofőrnek, aki bólintott és elvette a csomagjainkat és beültetett minket másik 4 ember mellé. És vártunk és vártunk majd nem kérdezett semmit a sofőr és elindult, mentünk vagy 10 percet majd újra megálltunk és vártunk és újabb utasok érkeztek, akiktől cím szintén nem hangzott el. Elindultunk és valami hihetetlen agresszív vezetői stílussal mentük úgy egy órát talán kicsit többet, ismétlen nem mondott senki címet eddig! Voltak olyan elágazások az úton, ahol 4-5 utca is keresztezte egymást egymás alatt és felett. Voltak olyan házak amik leginkább játék babaházakra emlékeztettek és voltak akkora emeletesek is amik mellett a mi 9 emeletesünket észre sem lehetett volna venni. Andris nagyon furcsállta, hogy szinten minden épület téglából készült és vakolatot sem kapott. Láttunk turbános török taxist is, és akkora autók vannak itt, hogy szinte mindegyik méreg drága nagy autó vagy terepjáró, bár nő létemre a márkákat ne kérdezzétek meg. Majd megálltunk a Grand Central Stationnél és mi megérkeztünk. Én még ennyi embert soha életemben nem láttam és mindenki azt hordott amit akart. Volt ott vagy 6 fele katonai és rendőri egyenruha köztük a filmekből jól ismert „iraki egyen” is. Voltak szerintem Harlemből is mert őket viszonylag el lehetett határolni, volt olyan nő akin egy szétszaggatott ruha volt és alig takart vmit. Próbáltunk jegyet venni de két járatot úgy késtünk le, hogy már ott voltunk az állomáson csak nem tudtunk jegyet venni és mosdóba menni elég gyorsan. Miután Andris vett két jegyet én megpróbáltam felhívni a tábort ahogy kérték. A pasi aki értünk jött volna a vonat út végén nem vette fel csak a hangrögzítője válaszolt. A főnökasszony, akivel leveleztünk nem vette fel egyáltalán….így elindultunk a vonattal úgy, hogy fogalmunk nem volt hol szálljunk le már mint hányadik állomáson vagy hogy hogyan fogunk onnan eljutni a táborba mert nem értünk el senkit telefonon. Az utasok jó fejek voltak szóltak mikor kell leszállni és a hatalmas bőröndöknek köszönhetően az állomáson megszólított minket két orosz lány, hogy a táborba megyünk-e mert ők is. J És kitört a vihar….Szerencsére a lányokat várták kocsival így lett fuvarunk egyből. A tábor hatalmasnak tűnik végig a tó partján láttunk épületeket, az utak kavicsosak, de nem mindenhol valahol csak kitaposott ösvények vannak, mivel a személyzet épületei (legalábbis amikről eddig tudunk) a domb oldalban vannak, és közöttük csak köves, sáros terep van. A felhőszakadásra való tekintettel kaptunk 3 zsák ágyneműt és kitettek minket egy közös faházba, ami csak a miénk, 1 estére. A házban van két ágy rajta, vmi talán babzsákszerű de ebben nem vagyok biztos, matraccal és van két sok kis részekből álló polc. 1 konnektor van Andris ágyánál illetve van két szemetesünk. A vezető pasi elmondta, hogy másnap fél 8kor találkozunk a zászló póznánál és bökött egy irányba, sajnos nem láttuk mert a fák és épületek eltakarták, majd elment. Lezuhanyoztunk és szembesültünk azzal, hogy semmi kaja nincs a víz pedig ihatatlan a „fürdő házban”.  Valószínűleg a férfi és nő zuhanyzók vízellátása kapcsolatban állhat egymással, mert a ház egyik oldalán az Andris zuhanyzott a másikban én és ő kezdte hamarabb (minden áthallatszik) és neki volt meleg vize nekem nem. Az ágynemű zsákonként tartalmazott egy takarót vékonyat, egy felhúzott kispárnát és 3 lepedőt, amit nem értettünk…Ezt követően kidőltünk és próbáltunk aludni, bár, hogy nincs üveg az ablakokon csak szúnyogháló és, hogy Andrist talált a párnáján vmi rovar kissé akadályozó volt.

2 nap

Az eső már alig csepeg, de a gumicsizma nagyon jól jön, mert tényleg nagy a sár. Fél 8 előtt 5 perccel még egy teremtet lélek sem mozdult a táborban rajtunk kívül…Mondta a vezető pasi, hogy ő melyik „bankban” lakik, csak egy faház 3 szobát tartalmaz és azt nem mondta, hogy melyik az ővé. Így rányitottam valami alsó gatyás srácra, aki azt mondta kerüljünk a tó partján és menjünk be egy nagy épületbe. Meglett az épület, ahol épp reggelire vártak a többiek, megkajáltunk majd a vezetővel elmentünk a póznához ahol kijelölték, hogy a régiek mit csináljanak. Nekünk újaknak elmondták a szomszédos épületben, ami egy étkező volt az alapszabályokat, majd Andris elvitték, engem meg ott hagytak a konyhás lányokkal az étkezőben. Takarítottunk az étkezőben, mosogattunk rengeteg konyha felszerelést és pultot és átvettünk egy hús szállítmányt és vizesen a mosogatástól és takarítástól álltunk neki a hűtőkamrába húst feltölteni. (Tényleg nagyon sok szabály van, hogy milyen eszközt hova kell tenni a konyhába, de remélem majd bele jövök. ) De mivel nem azt hozta a szállító, amit rendeltek szerencsére elég nagy közök elteltek a két kamrába menés között. Utána átmentünk abba az étkezőbe, ahol a reggeli is volt csináltunk pár perc alatt kaját és a többi munkással együtt megebédeltünk. Legközelebb 12kor találkoztunk ebédnél majd én ¾ 1től 3-ig kaptam szünetet, Andris meg sajnos csak 15 percet kapott. Azt mondta, festenek vmit, de iszonyatosan párás az idő így nagyon melege van. Meg azt is mondta, hogy határozatlan ideig akár két hétig is a tegnap kapott szálláson maradunk a főnöke szerint (ő vele találkoztunk tegnap este, aki jó fej ). Most épp szüneten vagyok így van időm ezeket a sorokat írni. Sajnos az internet nagyon fura, tegnap este is csak én tudtam belépni a facebook meg a gmailbe, Andrisnak azonban nem akarta engedni…Most meg nincs net, nem tudom hová tűnt így word doc.-ba írok majd este megpróbáljuk ezt regényt feltenni a blogra. Ez a net borzalmas hol van hol nincs és szeszélyes is van, hogy behoz vmilyen oldalt de legtöbbször semmit így fényképeket meg sem próbálunk feltenni egyenlőre mert szörnyen lassú is. Ja és még valami, a lányoknál egyáltalán nincs még langyos víz se, semmi csak jegesen hideg van..:S Viszont ennyit arról. hogy nem kell a kígyóktól tartani Andris csak ma 2 különböző dögöt látott az álltalunk máris lakott területen. Miután én is végeztem a vacsi osztással és az utána következő takarítással elmentünk és megkerültük a tavat. Ahol mi vagyunk az a kicsi gyerekek tábor része a tó túlsó oldalán meg a tinédzserek lesznek. Micsoda mázli, hogy a séta közben az út közepén találtunk egy kígyót!!! A fene enné meg, hogy iszonyatosan félek tőlük ezek meg hemzsegnek itt ezek szerint, el is határoztam, hogy akár mennyire nem bírja a lábam a meleg gumicsizmát és csak abban leszek egész nyáron. De láttunk már őzet és mókust is a tó meg tele van halakkal. Képzeljétek minden kajálásnál az asztal eldobhatós nagy hengerről levágott műanyag réteggel borítjuk be, és ezt kidobjuk a kajálás végén. Egyenlőre papír tányérokból eszünk és műanyag eszközöket használunk ami megy a szemétbe ha végeztünk. Az üdítő kb. 1 dl műanyag dobozokban van. Nem megdöbbenésemre azt a kaját, amit egyszer felszolgálunk a svéd asztalon és nem eszünk meg kidobjuk! Meghagyunk vmi. fehér? dinnye szeleteket és nem tettük el, hanem kidobtuk, ez felháborító! De most már este van nálunk is szóval megyünk aludni mert én 7kor, Andris meg fél 8kor kezd. Jóéjt akarom mondani nálatok jó hajnalt kívánok.

u.i: Ha másik "bankot" faházat kapunk nem biztos, hogy lesz wifink és helyi gépekről még nem hallottunk szóval nem tudom meddig tudom frissíteni az oldalt de majd igyekszem.