Az új szállásomon ahol eddig csak nappal tartózkodtam csak 2-3 percekre van netem. Pont arra elég, ha szemfüles vagyok elkapok egy pont van net hullámot, benyomom a blogot, és control+c és control+v használatával a Wordből átmásolom a korábban megírt bejegyzéseket. Sokszor még a kommentek megnézésére se marad időm. Nagyon bosszantó, hogy a szünetemben írom a bejegyzést és öt percenként ellenőrzöm, hogy pont most van-e net csatlakozási lehetőségem vagy nincs és ha csatlakoztam kapok-e netet mert ez nem törvényszerű.
Megnéztem 41 asztalunk van minden étkezésnél (ebből az én étkezőmben van 21) így 451 embert szolgálunk ki a fő azaz a kicsik oldalán, mert a tinédzserekhez nincs közünk. A személyzet létszáma pedig 11 felszolgáló (vond ki a szabadnapokon lévőket az összes csoporból), 1 raktáros, 1 konyhai szemét és szelektív felelős, Tüsi a főnök, 3 mosogatólány, 5 konyhai személyzet (cheffel együtt), 3 desszert, sütemény és saláta felelős lány. Ennyien látunk el 451 embert. Így leírva nagyon soknak hangzik, de higgyétek el nem elég a személyzet létszáma, van olyan nap, hogy 3 felszolgáló is szabadnapon van, és a 11 emberből 6 17 év alatti és ők nyilván kevesebbet bírnak és azt sem olyan pontosan csinálják mint az idősebbek. Igazából nem is értem, mi a francért vettek fel ennyi fiatalt a konyhába. A munka tényleg megerőltető és valóban jó fizikai teherbírásra van szükség, a feszültség kezelés meg alapvető, mikor a táborozók minden étkezésnél megrohamozzák a svéd asztalt és kuncsorognak mindenfélét. Nem valók ide 17 éven aluliak, legtöbbnek ez az első állása eddig ők is itt voltak táborozók. Valószínűleg a valakinek a valakijei ezért nem rúgták még ki a felét. 8 embernek 451 emberre teríteni és kiszolgálni és felszolgálni nagyon megerőltető ezért is osztottuk fel az étkezőket, hogy legalább azok között ne kelljen fel-le futkosni. Nagyon örülök, hogy nem az emeletre kerültem és az sem érdekel, hogy ott csak 7 asztal van. Fel kell hordani mindent és le kell hordani mindent és ott csak két ember dolgozik, ma például csak egy.
Többet egyetlen rossz szót se halljak a magyar rádiókra. Még, hogy otthon játsszák folyton ugyan azt a számot, még, hogy ők ismételnek. Már nem is tudom hányadik rádió állomásról tekerünk át egy másikra mert mindenki unja, hogy csak a Dirty Dancing új feldolgozása és a Rumour has it szám megy egész nap. Egy körülbelüli becslés szerint (a konyhában van a rádió, így én csak akkor hallom ha bemegyek), kb. naponta 12szer lejátsszák ezt a két számot egyenként. Kaptunk új hangfalakat, hogy ne kelljen a rádiót hallgatni, de ezek csak Ipoddal mennek, szóval ha nincs ilyen hiper-szuper modern kütyünk akkor a hangfal nem működik. Olyan a hangfal, hogy bele kell állítani a kütyüt középre mintha egy hordozható telefon tartója lenne. Még szerencse, hogy Mexikóban és Amerikában mindenkinek ilyenje van, mert így nincs gond a hiánnyal, viszont a zenei ízlések néha összecsapnak, de komoly veszekedést nincs belőle.
Ma vagyunk ötödik hete a pokoli édenben és még kétszer ennyi van hátra mire hazatérhetünk. Nem tudom eldönteni, hogy ez ünneplésre ad okot vagy inkább elkeseredésre. Ennyit kibírtunk, ez már tény ezt már nem lehet tőlünk elvenni. Régen olvastam egy történetet az jutott most eszembe. Egy nagyon gazdag nő elment (talán) a Dalai lámához, hogy hozzáment egy férfihoz és segítésen neki. Az volt a kérése, hogy odaadja a karikagyűrűjét és a belsejébe egy olyan bölcsességet véssen, ami emlékeztetni fogja arra, hogy a boldogsága nem tart majd örökké és, hogy a rossz dolgoknak és vége szakad egyszer. Mikor visszament az ékszerért egyetlen szót talált csak belevésve: elmúlik. Roppant tanulságosan és soha nem felejthetőnek találom ezt az egy szót. Kicsit büszke vagyok magamra, hogy őszintén bevalljam, hogy mégsem adtam fel (eddig) ez a tábort. Ha hazamegyek csináltatni fogok egy pólót magamnak, hogy „Én túléltem a tábort!”. Ez azt ötletet az egyik TEVÁs nő felsőjéről loptam, aki a „nagy sétát” élte túl a felirat szerint. Nem tudom ez pontosan mi, de sejtésem szerint egy több hónapos zarándok útra utalhat a szöveg. Úgy gondolom a mi tábori itt létünk sem kisebb teljesítmény, ha összeadom mennyit futkosok simán kijön egy zarándok útra való, cicomázást én is (el kellett hogy) hagyjam és magamba szálltam már nem egyszer gondolkodni. Ja és a 40fok melegről se feledkezzünk meg dupla felsőben szóval simán elmondhatjuk, hogy a magam „vallási” útját megjárom most a nyáron. A végállomás a kiinduló hely lesz, Győr mert minden is hasznosnak találtam megnézni, hogy honnan indultam és mi változott meg egy bizonyos idő vagy esemény után. És szégyellem is magam egyben, mert többet panaszkodok a kelleténél. Gondolkodtunk Andrissal az elején, hogy mennyire kéne őszintén írni a blogba, mert, hogy semmi értelme az otthoniakat, azaz benneteket idegesíteni azzal, hogy rossz dolgokról is mesélünk mert csak aggódni fogtok és nem tudtok tenni semmit. Van olyan tábori dolgozó, aki inkább csak szépeket mesél otthonra és jó pár dologról hallgat. De szerintem ha valaki folyton csak jó dolgokról áradozik az gyanús, és ott bizony rejtegetés van. Szerintem sokkal jobb ha az ember, tudja esetleg a kellemetlen dolgokat is mint, hogy álomvilágban ringassák. Így a döntésünk az őszinteségre és néhány esetben a fájdalmas igazság közlésére esett. Andris továbbra sem panaszkodik, lehet engedem akar kímélni, de szerintem neki a „nem rossz” kategóriát nyert el a tábor. Sokkal többet lát a táborból mint én, körbejár, minden nap más feladata van, nem fullad bele az egyhangúságba, jó a csapat akikkel van, és nem hajtják agyon. A környezet festői, az itt dolgozó régiek mindegyike nagyon kedves, az újak között meg sok az idétlen fiatal de ez van. Az idő gyönyörű még ha nagyon meleg is. És a fene egye meg mégis csak az „új világban” lennénk vagy mi. J
Már napok óta szervezés és tervezés alatt állt, hogy egy aprósággal meg akartam lepni Andrist a hétfői születésnapja miatt. De mivel nekem semmi esélyem eljutni a boltba nélküle vagy egyáltalán sehova se tudok menni a konyhán kívül így nem volt egyszerű. Még jó, hogy jobban vagyok a sütős lánnyal mert megkértem, hogy csináljon egy pici tortát Andrisnak. Neki azonban csak a gyerekek születésnapjára van felhatalmazása sütni így kettőnk között maradt a dolog. Megkért, hogy csak akkor menjek fel érte este munka után, ha a többiek már elmentek, mert nem kéne meglátniuk. Végül kijutattuk a tortát és két villát is a konyhából feltűnés nélkül. Andris szereti a csoki tortát, nem mondhatom, hogy ezért de ilyet csinált neki a mexikói lány, két málnával a tetején és fehér marcipánnal leöntve. A régi kabinunkba bementünk és jó kedvel el is fogyasztottuk. Ez után elmentünk a WalMarktbe a csoport túrával. Mivel a konyhások későn végeznek és szeretnének fürdeni indulás előtt, így fél 10kor indultunk. A tornacipőm teljesen szétment ennyi hét alatt, a talpa csak három helyen kezdett leválni, és már az orra és a cipő többi része között is volt egy lyuk. Ezért szükségem volt egy újra, illetve, amit kihoztam melegítő nadrágot, az „esetleges” rossz időre túl meleg a konyhába így még egy nagyon vékony hosszú nadrágra is szert kellett tennem. Ugyan olyan hosszú nadrágot vettem mint, amit ideérkezésünk után, ez volt a legvékonyabb, és legolcsóbb gatya az egész üzletben. Cipőből viszont alig volt kínálat, mert nekünk teljesen zárt cipőre van szükségünk a munkához és nem annak van itt a szezonja. Számtalan cipelő és papucs sorakozott a polcokon, meg néhány bakancs is de az azért túlzás lett volna megvenni. Végül egy itt kint olcsónak számító Dr. Scholl’s cipővel gazdagítottam a bőröndöm tartalmát és nagyon kényelmes és szelőzik is, amennyire egy zárt cipőnél lehetséges. Ezen kívül még tisztasági szereket vettünk.
